2015. március 30., hétfő

Brutális nyíregyházi csapás: Integral Vortex



Aki mozog underground körökben valószínű találkozott már az Integral Vortex zenekarral, szinte még friss ropogós Killing Vision kapcsán a DTM se tudott el menni mellettük. Gaál Tibor gitáros készségesen válaszolt kérdéseimre,olvasd és hallgasd!

A tagok más zenekarokból is ismertek, hogy állt össze belőlük az Integral Vortex?

A tagok közül többen is sokat zenéltek már együtt korábban más formációkban, így szinte nyilvánvaló volt hogy összejön így ez a felállás is idővel. A sztori egyébként egy sörözéssel indult 2012 januárjában, és sokáig csak két személyes volt a csapat, de végül csatlakozott a zenekar másik fele is idővel. Az első teljes létszámú próbától számítjuk a zenekar hivatalos létezését,szóval 2013 júliusától.

Ki(k) a fő dalszerző(k)?

A dalok úgy születnek, hogy egyikünk lehoz egy alapötletet, ú.n. dalvázlatot, ez a személy legtöbbször Bari Attila, és végül ezt gyúrjuk négyen, csapatmunkával egész dallá. Mindig az a lényeg hogy a végeredmény ütős legyen

Mennyire fogadja manapság örömmel a saját tételeket a nagyérdemű?

Hála Istennek remekül! A legutóbbi néhány koncerten vettük észre, hogy már ismerik a dalainkat, és már már jobban sütnek a közönség körében a saját dalok mint a feldolgozások, aminek természetesen nagyon nagyon örülünk.


Mi ihleti az Integral Vortex szöveg és hangulatvilágát?

A basszusgitáros/énekes, Katona Tamás írja a szövegeket. Nagyon szereti az Investigation Discovery-t, innen merít ihletet a dalszövegekhez.

A 7 számos Killing Vision anyaga kicsit sem babazsúrra való tánc zene
komoly témák,nehéz de ugyan akkor pörgős riffek, mennyi idő terméke ez a 7 tétel
,és menyire gyűlt meg a bajotok a rögzítésével?

Körülbelül másfél év termése ez a hat saját dal, bár van egy két tétel melynek az alapjai a zenekar megalakulása előtti időkben is megvoltak már. A zenekar tobzódik az ötletekben, de az elmúlt hónapokban minden energiánkat a demónak szenteltük így kissé elhanyagoltuk a dalszerzést. Nagyon nehézkesen és lassan haladtunk a felvételekkel, ugyanis sem a megfelelő anyagi, sem az ideális technikai hátterünk nem volt meg hozzá. Házilag készült, a próbateremben illetve otthon, azokkal az eszközökkel ami éppen a rendelkezésünkre állt. Természetesen a dalok komplexitása sem könnyítette a dolgunkat.

Melyik koncertetek volt a legjobb vagy esetleg melyik a legrosszabb,kellemetleneb
ha van ilyen.

Szerencsére addig minden koncertünk elég jól sikerült így nagyon rossz élményről nem tudok nyilatkozni, de hogy említsek mégis valamit, egy felvidéki koncertünket mondanám, ahol először is majdnem eltévedtünk odafelé menet. Amikor odaértünk közölték hogy változott a program, mi zárjuk az estét az Akela után, de ősz volt már és hegyvidéki szabadtéri fesztivál, ahol röpködtek a mínuszok. Nem volt kellemes ezt a fajta zenét lefagyott ujjakkal, dermedt végtagokkal eltolni, de odatettük magunkat és végül a koncert jól sikerült.
Jó élményként a tavalyi közös koncertünket mondanám az E-Force.al, a Voivod-ból ismert Eric Forrest bendájával, Debrecenben. Nagyszerűen sikerült a koncertünk, amit maga Eric is végignézett, és nagyon tetszett neki, remekül összebarátkoztunk velük a koncert után, óriási arcok!

 vannak-e esetleg nagyratörő vágyaitok,vagy csak zenéltek mert szeretitek? Ilyen
minőségi zenével őszintén megmondom nemzetközi sikerek is szinte garantáltak és csak sok sikert tudok kívánni.

Abszolút nincsenek. Csak azért csináljuk mert nagyon szeretjük a jó zenét, és imádunk zenélni. Nem a pénz, meg az ismertség hajt minket csak a zene szeretete, az csak hab a tortán ha tetszik is néhány embernek amit művelünk.

Hol lehet meglesni a bandát élőben legközelebb? illetve üzennétek e valamit a leendőbeli illetve aktív Integral Vortex rajongóknak,és Dude That's Metal olvasóknak?

Egyelőre nincs biztos időpont, szervezés alatt vannak környékbeli koncertek, akit érdekel kísérje figyelemmel Facebook oldalunkat, onnan értesülhet majd a dátumokról.
Annyit üzennénk hogy járjanak minél többet koncertekre, ezzel is támogatva az élőzenét!



Facebook:KATT IDE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése