2016. február 15., hétfő

Torpedó-A jövő Zenéje

Ezen interjúnkban Oláh Levivel, a székelyföldi Torpedó zenekar basszusgitárosával beszélgettünk a zenekarról, illetve a megjelenőben levő kislemezükről.

Mivel egyelőre még csak az ismerősök és közeliek számára mond valamit a Torpedó, mint zenekarnév, bemutatnád röviden a csapatot? Mióta létezik, hogy jutottatok el a megalapításáig?
A zenekar megalapításának ötlete az én nevemhez fűződik elsősorban, szerettem volna valami maradandó alkotást hátrahagyni a fiatalságomból az utókornak, célszerűen azoknak a fiataloknak, akik érdeklődésüket fejezik ki a műfaj ezen ágáért. Amikor megkaptam az első gitáromat, mint minden lázadó fiatal „zenész” (azért teszem idézőjelbe, mert mai napig nem tartom zenésznek magam, hanem inkább dalszöveg írónak) szerettem volna, valami ütőset alkotni, de elsősorban a saját magam szórakoztatására kezdeményeztem. Öncélú tervek vezérelték, az akkoriban megírt szövegeim szerettem volna életre kelteni, aztán ráeszméltem, hogy sajnos én a zene komponáláshoz nem értek, ezért úgy gondoltam, hogy felkeresek, amint alkalom adódik egy zenészt és felvázolom neki a dalokat és a terveimet. Ez úton találkoztam Ungurean Tamással, aki akkoriban megfogott a játékával, és kreativitásával, bár akkor még nagyon csiszolatlan volt, viszont mégis látszott az akarat benne, amit kevés zenészben látni. Amint összebarátkoztunk elmeséltem neki a teveimet, elképzeléseimet, illetve megmutattam neki a dalszövegeim. Idővel nekiláttunk egy jó kis kettőpontötös Bucegi mellet a dalok zenei részének kidolgozásához, akkoriban primitív tudásunk mellet a technikai szakértelmünk is sivár volt, ámbár ez idő tájt ajánlotta fel Nagy Szabolcs, hogy elkészíti nekünk a kislemezt. A későbbiekben már Nagy Szabolcs az énekes szerepét töltötte be, azonban csak miután már rögzítve voltak az elsődleges verziók. Ezt követően találtunk dobost és be is vállaltuk az első koncertet, ami a körülményekhez képest, sikeren zárult. Ismeretlen számokra jókora bulizás, illetve „tömeg” (104 fő) vett részt az eseményen. Az első koncertet követően a felállás a következő képen festett Salamon Tamás a doboknál, Ungurean Tamás szólógitáron, Albert Botond (Botis) ritmus gitár, Nagy Szabolcs ének és jómagam, basszusgitár.

A demó alapján, amit neked köszönhetően hallottam, a stílus valahol a nyolcvanas évek végének heavy és thrash metalja között mozog. Szabi hangja pedig igencsak hasonlít egy rekedtesebb Kalapács Józsira. Nagyjából ez is volt a célotok, vagy próbálkoztatok egyébbel is?

Az elképzeléseimben mindig is egy tökösebb stílus élt, amihez egyetlen ének szín volt a megfelelő. A dalok rögzítése után, amikor először Szabi beleszólt a mikrofonba, egy enyhe agyfaszt kaptunk Tamással, annyira jó hangja volt, sajnos vagy sem, ő is a művész élet áldozata volt, mert nem volt ideje gyakorolni, a munkája mellet kellőképpen. A koncertek ennek ellenére még is jól sikerültek. Hogy mennyire is sikerült megfognunk a régi sulis vonalat, arra majd a hallgatóság véleménye lesz a végső pecsét a munkánkon. Én úgy gondolom, hogy 2015-16-ot írunk és már nem lehet teljesen független stílust alkotni, de ami létezik az kellő szelídséggel meglehet valósítani. „Nem újat akartunk alkotni, hanem maradandót”. A dalok változatosak, amikor visszahallgattam a meglévő demókat, a hideg futkosott rajtam, és éreztem, hogy mindenki bele tette az ő ízlését és értékképviseletét. A szólózások nem a technika és a tudás fitogtatásáról szólnak, hanem a dalhoz való simulásról, összkép erősítéséről egyfajta érzés orgia kialakításához szolgálnak, és nem arra, hogy szájakat hagyjunk tátva a kismillió hang lepengetése által a másodperc töredéke alatt. Én személy szerint, megtérdelt, és hajaló embereket akarok látni a zene hallgatása közben, nem elismerő bologatásokat, hogy „vej micsoda technika öcsém”. Remélem sikerül majd átadni, ami a dalok érzése átkarol.



A szövegeket tudtommal mind te írtad, illetve amelyeket elolvastam, nagyjából a Missió zenekar szövegei ugrottak be, főleg azok komorabb, néhol reménytelenséget sugárzó hangulata. Személyes érzelmeken alapulnak ezek, vagy csak a zenekar kapcsán terveztél hasonlókat írni?

A szövegvilág teljesen egyéni érzéseket takar, rengetek szöveget átírtam, amíg megkapták a végleges alakot, amiben a többiek is besegítettek néhol, szóval nem teljesen az én érdemem, viszont a legtöbb általam íródott. Ungurean Tamás rengeteget segített a szövegek terén is mikor elakadás ért, az ütemszámok kapcsán, és ha épp kellet, a rímekkel sem bánt rosszul. Ahogy te is említetted, felidéztél egy klasszikust a zenekar alkotása kapcsán, az eddigiekben azon személyek akik elolvasták a szövegeket vagy hallották a demókat külsősként, mindenkinek beugrott valami régi sulis zenekar, Akela, Missió, Sámán, Rotor és így tovább rengeteg hasonlatot kaptunk vonatkozás gyanánt. Nem zavar, hogy bárkinek is eszébe jut a műveinkről egy ilyen zenekar neve, inkább megtisztelő, mert legalább tudom, hogy megfogtuk azt a vonalat amire, igazából első perctől elhívatottak voltunk.

Két koncertetek volt. Tőled tudom, hogy az elsőn, Baróton, több, mint 100 ember előtt játszottatok. Ennek ellenére félbemaradt tavaly tavasszal a dolog, gond volt a kilépő tagokkal is, röviden összefoglalnád ezt az időszakot?

Az elmúlt félév terméketlen volt, összezörrenések, félreértések, kilépés volt a zenekarban. A demók készen álltak az ének hiányában nem tudtunk pontot tenni a lemezre, viszont nem mondtunk le a befejezésről, viszont további lemezek nincsenek tervben, annak ellenére, hogy van még egy rakat félretett szövegem. Ha sikerül is befejezni a lemezt, azt szeretném, hogy csak egy x számú példány jelenjen meg belőle. Nem akarok én ebből világsztár pályafutást, hanem csak egy jó lemezt, ami az underground kedvelők számára értékes marad az idők teltével.


A Divatmajom című, igencsak „sugallatos” :D kislemez grafikáját még 2014 decemberében bemutattátok, aztán ezt követően továbbra sem sikerült kiadnotok ezt. Ebben gondolom szerepet játszott az énekes, Nagy Szabi Kanadába való távozása, illetve az sem lényegtelen, hogy nem vagytok mind egy helységből, több tag játszott/játszik az L.S.D (Loud Sound Dealers zenekarban). Milyen fázisban van jelenleg az anyag?

Szabi mindig is elfoglalt volt, mivel tetováló művészként dolgozik, de igen ez is közrejátszott, hogy elutazott, a legfrissebb tudomásom szerint tavasszal felénekli a dalokat. A zenekar tagjai sem élnek egy városban, ezért nehézséget okozott az utazás is időnként. Az L.S.D. tagjai, ami most már csak egy tagra szűkült, Botis személyében, ő rendkívül jó ritmusgitáros, precíz és mindig beszámítható volt. Az új dalok kidolgozását is tervezgettük vele és Tamással, viszont ez már nem fog megvalósulni. Amennyiben most tavasszal sem sikerül előbbre jutnunk sem bánom, mivel a dalok idővel átgondoltabbak lesznek és talán jobban átdolgozottak, illetve nem elsietett munkát adunk majd ki. A véleményem szerint az albumborító grafikája igencsak árulkodó lesz, a tekintetben, hogy miként is viszonyulunk a tömegzenéhez.


Mennyire volt nehéz, így független zenekarként felvenni, megszervezni egy kislemezt Csíkszeredában?

Elég nehéz volt az elindulás, ha Szabival nem beszéltük volna le és nem közölte volna velünk, hogy ő foglalkozik ezzel, nem lenne mára semmi belőle, sok negatív kritikát kaptam, hogy Szabival nem éri meg dolgozni, mert így mert úgy, de mi bíztunk benne, és tetszett a saját ízlése és tudása, ami előrébb volt (hangtechnika tekintetében) jóval, mint a miénk. Az albumborító megrajzolása Miklós Ádámnak köszönhető, az én ötletem alapján, amit a későbbiekben egy magyarországi grafikussal viteleztettünk ki. A zenekar logójának tervezésében Ambrus Laurának tartozunk köszönettel. Az albumborító végleges változatának grafikai tervezését én csináltam, az ízlésemnek megfelelően. Az erre szánt költségek persze saját forrásokból származtak, ami néha igencsak kemény korlátot szabott a munkálatainknak.

Szintén tőled megtudva, a Divatmajom megjelenését követően véget ér a Torpedó története. Mások a terveitek, kitudja mit hoz a jövő. Az interjúnk végére érve mit tudnál mondani, látsz bármilyen jövőt Székelyföldön, Erdélyben thrash zenekaroknak?

A divatmajom, vagy divatember, még kérdéses a neve a lemeznek, de a lényeg, hogy ezután igen, elválnak utjaink, csak ez a lemez marad fent és a barátságok. Sajnos Székelyföldön, nem értékelik kellőképpen a zenei aktivitásokat ebben a műfajban, a klubtulajdonosok vagy nem biztosítanak helyet, vagy nem fizetnek elegendőt a fellépésekért, viszont van kivétel is. Hogy miként alakul az erdélyi thrash, heavy zenekarok jövője, erre sajnos nem tudok választ adni, viszont, ilyen kis töredék zenekarok mindig is lesznek, akik feldolgozásokat játszanak, viszont nem igazán hiszem, hogy sok zenekar bele merne vágni ELSŐ lépés gyanánt a lemezbe, ahogy mi tettük. A megszokott sablon, amint már tudjuk, alapíts zenekart, csinálj covereket, bláblá, én soha nem ezen az elven voltam, ezért is nem működne a saját számokkal való berobbanás a közönség soraiban. Rengeteg a zenekar, de kevés, ami hallgatható számomra. Remélem lesz még jó zenekar ezen a stíluson belül. A mi sorsunk talán a Kopor-show zenekaréval azonos, ott is a lemez megjelenése után felszívódtak, és egy atom brutál lemez maradt a hátuk mögött, azt nem tudom a miénk az lesz-e, de remélem igen.

Reméljük, hogy legalább olyan jó munka születik. Így, hogy a Torpedó gyakorlatilag a múlt zenéje, kívánok nektek, a tagoknak sok szerencsét a továbbiaknak, kreativitást és viszont látást akár más zenekarok soraiban!  

Izsán Csaba,From Underground 2016


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése