Koncertbeszámoló- Transylvanian Deathfest X- Kolozsvár- Andartar

Sosem illik leszólni az előzenekarokat, fölöslegesnek tartani produkcióikat, csak az általunk kedvelt csapat fellépésére beérni. Az ilyen helyzetekre a legtöbb magazin, blog vagy metal muzsikával foglalkozó webzine lapjain harapni szoktak a hozzászólók, pláne ha nyíltan kijelentjük, hogy nem érdekelt xy előzenekar és egy órával az esemény megkezdése után értem oda. Mi van viszont akkor, ha nem az utolsóként fellépő banda programjára vagyunk kíváncsiak, vagy csak simán már annyiszor láttuk/hallottuk őket, hogy nem akarjuk még szürkébbé mosni a róluk alkotott képünk? Valószínűleg hasonló súlyú mulasztás, de elsősorban saját magunk és társaságunk szórakoztatása és jó hangulata a cél, semmi sem erőszak, ahova jószívűen elmegyünk.

Miért is kezdtem e furcsa gondolatokkal beszámolóm a november 12-én megrendezett Transylvanian Deathfest tízedik kiadásáról? Valahol szerintem a sorok magukban rejtik a nem túl bonyolult megfejtést, legyünk őszinték az előzenekarok sem voltak meggyőzőek, illetve elsősorban a debreceni Andartar fellépéséért mentünk, akik jó ismerősök még az Angerseedes időkből és minden évben visszatérnek a kincses város színpadaira.  

Valahol Kolozsvár ugyan abban a furcsa helyzetben van, mint Budapest a metalkoncertek megrendezésének terén, mégpedig nem áll rendelkezésre egy megfelelő méretű helyszín (vagy ha van is, ott kellemetlen, problémás megrendezni azokat- a ténnyel tegnap szembesültem Draveczki-Ury Ádám e heti, fővárosi Prong-Exodus-Obituary beszámolóját olvasva). A debreceni urak is megszokhatták korábbi zenekaruk fellépései során a tágas, ám hangzás terén gyakran pocsék Irish Music Pub befogadóképességét (ahova 200 ember kényelmesen elfér), ehelyett az eseményre a dugig tömött és aprócska Hard Cluban került sor, ahova az elmúlt 1,5 évben átkerült a legtöbb kisebb és közepes méretű koncert e műfajban. Ne értsen félre senki, a Hard kimondottan hangulatos, hangzása és árai is elfogadhatóak, viszont megvannak a maga korlátai, amelyek jól érződtek múlt szombaton (valószínűleg 150 körüli néző lehetett, ami azt jelentette, hogy nem maradt kint senki a bevágyódó lelkekből, ám a mozgás eléggé nehézkesnek bizonyult).

(kis csapatunk, a Thrash/Death/Black Fanaticism csoport és baráti társaság tagjai)

Öt zenekar fellépését biztosította a Lennvaló, illetve a Necrogore Promotion, akik közül a kolozsvári PaddingMoth nyitotta az estét. Az idén nyáron megszületett csapat első koncertje volt ez (már ha lehet hinni az esemény facebook oldalán leírtaknak), illetve legyünk őszinték, hagytak kívánni valót maguk után. Zenéjüket elég nehéz alstílusok kalitkáiba zárni, a vokált leszámítva a hardcore és death metál valamilyen egyvelege jött le belőle a számomra. Az éneket azért is emelném ki, mert két frontemberrel is rendelkezik a csapat, akik sajnos eléggé két irányba kalimpáltak, ha élhetek ezekkel a szavakkal. Míg egyikük egy hörgős-durva megközelítést mutatott a színpadon, addig társa tiszta, illetve enyhén torzított hangon énekelt, pont azt a kombinációt összehozva, amely gyakran buktató a fiatal csapatok számára. Legyünk őszinték, tendencia az utóbbi időben a fiatal és modern hangzású zenekaroknál a több énekes színpadra vitele, csak az ezzel járó nehézségek gyakran gyomorszájon vágják a csapatot. Magyarul a hallgató számára nem akar összeállni a műsor. Nem bántani akarom a fiúkat, zeneileg abszolút érettek, energikusak, de sok víznek kell még lefolynia a Szamoson az ő karrierük esetében is.

Másodikként a nagykárolyi, magyar tagokból álló Untold Faith állt fel a színpadra. A 2010-ben alakult formáció a progresszív muzsika szerelmese, pont emiatt kissé elütöttek a többi fellépő zenei világától. A négy tagú csapat emiatt üde színfoltot képviselhetett volna az este során, viszont nem tudtak sajnos teljesen meggyőzni programjukkal. A progresszív metált keményebb hangzással és vokállal is vegyítő Untold Faith is számomra azt a problémát szemlélteti, ami nagyon sok, a stílusban mozgó együttesnél megjelenik. A prog-metalt nehéz jól megszólaltatni élőben, még nehezebb átadni a közönség számára. Sokan emlegetik, hogy egyes zenekarok egyáltalán nem színpadra valók, hanem otthon esnek jól, megteremtve hangulatvilágukat, nem rontva hangzásukat. Az Untold Faith nem teljesen ez a kategória, mivel zeneileg igencsak változatos a repertoárjuk, egyes daloknál egy Savatage szerű csapat áll előtted a színpadon, utána 2-3 perccel meg mintha At the Gates-be vagy korai Paradise Lost-ba csapna át a produkció. Viszont a nagy változatosságban hamar elveszíti a néző a fonalat, valahol a műsoruk közepén így jártam én is, talán azért, mert nem egy ilyen este csomagolása az ideális számukra, vagy csak mert zeneileg nem teljesen az én világom.

Ezt követően érkezett a várva várt csapat, a december tizedikén, Hamvakból címmel új EP-t kiadó, black metalt játszó Andartar. Akit érdekel, itt olvashatja korábbi interjúmat a csapat frontemberével, Bodnár Csabával, a zenekar újjáalakulásáról és terveiről: http://fromundergroundwebzine.blogspot.ro/2016/02/az-5-ev-szunet-utanujjaelesztett.html

Az este egyértelmű fénypontja volt számomra a fellépésük, illetve már első riffjeik egy sokkal letisztult és kiegyensúlyozottabb csapatot sugalltak a kezdő két zenekarhoz képest. Muzsikájuk egy késői Immortal/Dark Funeralhoz hasonló, kidolgozott, riff központú black metal, ahonnan az ének is kiemelkedő, számomra nagyon pozitív csalódás, figyelembe véve, hogy Csaba évek óta nem énekelt fellépéseken. Amit még kiemelnék, hogy az általános nézőponttal ellentétben, amely mind untalan szajkózza az értetetlen black metal szövegeket, az Andartar sorai igenis jól érthetőek, természetesen szükség van egy, az efféle muzsikákban megszokott fülre ☺. A hat dalt felsorakoztató fellépés letisztult és szépen összerakott produkció volt, a decemberben megjelenő EP négy dalának angol változatát hallhattuk múlt szombaton (magyar és angol szövegekkel is megjelennek majd a darabok). A négy dal (Without Feelings, On the Path of Rivers, Dark Empire, Andartar) már korábban megszülettek, az első Andartar éra darabjai, amelyeket átalakított, kiegészített a mostani felállás: Bodnár Csaba- Darianth (ének és basszus); Fehértóy Péter-Damon (gitár) és Szendi Attila- Inferus (dobok). Emellett hallhattuk tőlük Romlott világ dalukat és a Dark Funeral The Eternal Eclipse darabját. A fiúk profizmusát jól mutatta, hogy ilyen kis szűk kocsmában is teljes díszlettel (nagyon tetszik az a mikrofonállvány ☺), valamint befestve érkeztek, amin nem igazán segített a teremben levő fullasztó meleg. Meg kell jegyeznem, hogy Attilát egy pár másodpercig nem ismertem fel fekete arcfestésével, úgy, hogy előtte nem sokkal mellettem állt ☺. Színpadi produkciójuk is tarolt, bár ehhez nem fért semmi előzőleges kétségem a korábban tapasztaltak alapján. Megegyezhetünk abban, hogy ha sok más fiatal black metalt játszó zenekar is hasonló megközelítéssel állna a dolgokhoz, jóval kevesebb kritikát kapna a műfaj, le minden kalappal az Andartar előtt.

(forrás: Headcrusher underground music magazine)

Itt ér kicsit kínos részéhez beszámolóm, mivel Csabáék fellépése után nem sokkal távoztam a koncertről. Több dolog is közrejátszott ebben, egyrészt először hurcoltam el barátnőm egy hasonló, faldöngölő muzsikákat felvonultató eseményre, minden kezdetből elég ennyi ☺. Továbbá a maradék két zenekar kicsit meghaladja az én zenei ízlésem kereteit is. Az eseményt szervező pár zenekarához, a Clitgorehoz már volt néhányszor szerencsém élőben, saját gore műfajukban jól tolják, ám ez már nem tartozik kedvenceim közé, illetve a belga Brutal Sphincter is hasonló disznóvágást ígért, enyhén szó szerint is. A korai távozás ellenére is nagyon jól telt az este, jó volt viszontlátni az Andartaros fiúkat, várunk vissza mihamarabb!

(kis csapatunk Bodnár Csaba frontemberrel)