Top 20 Metal album 2015-ből (első rész.)

Mindig eljön a december, amikor az ember előszedi a felgyűlt lemezeit az évből, amiket ilyen-olyan okból arrébbtett, mikor letöltött/beszerzett, aztán mégis akarna egy év végi toplistát, ilyenkor naponta 4-5 lemez a soros J Íme az én idei top húszam, illetve pár lemez ami nem került be.

Black Trip- The Shadowline: Helyezések és sorrend nélküli listát akartam, viszont egy lemezt mindenképpen kiemelnék, mint az idei kedvencet. Amikor két jelenlegi Enforcer tag mellé felsorakozik egy volt Entombed dobos, illetve a Necrophobic/Nifelheim soraiból ismert Ramstedt/Bergeback gitárosduó az ember elvárásai és a valóság érdekes helyen találkoznak. Az első lemez, a Goin’ Under tetszett, akkoriban még a kutya sem ismerte projektnek számítottak, aztán valószínűleg a fiúk is rájöttek, hogy érdemes folytatni. A Shadowline semmi újat nem hoz, mintha 79-ben vették volna fel, oldschool, de akkora életérzést és hangulatot hoz, amit évek óta nem hallottam egy új lemez esetében. Nem zseniális, nem hangszer zsonglőrködés, sima feelinges muzsika, rémegyszerű, már-már glam-aor, klasszikus hard rock életérzéssel, igazi gyöngyszem.

Enforcer- From Beyond: Már emlegetve őket feljebb, logikus egy újabb idei svéd mesterművel folytatni a sort. Sosem voltam egy óriási Enforcer rajongó, viszont most érzem azt, hogy felnőttek, illetve olyat alkotnak, amiről már bárki megismeri őket, el vagyunk eresztve oldschool heavy metált játszó zenekarok ezrével manapság, az Enforcer viszont a messze kiemelkedők sorát gyarapítja, elég csak meghallgatni hozzá a The Banshee dalt.

Orden Ogan- Ravenhead: Eléggé lejárt már a kórusokkal teletűzdelt, operás és hősies power metal népszerűségének hőskora, az Orden Ogan azonban mindig minőségit alkot, illetve a már sémássá és unalmassá vált stílus 10-15 évvel ezelőtti nagyságát eleveníti fel. A névadóval induló lemez első 4 dala igazi mestermű, komor hangulat egy vidám zenébe építve, ezt követően lennebb hagy a lemez intenzitása, egybemosódik, helye azonban egyértelmű idei kedvenceim listáján.

Ram- Subversum: Baaaazdmeg. Ez volt az első reakcióm, amint hallgatni kezdtem, ha valami, amit 

2015-ben kiadtak, akkor ez az, ami egyből a falhoz vág, bár mindenből megárt a sok (az oldschool svéd heavy metálból idén biztosan nem- nagyon elemében a színtér). Nehéz dalokra válogatni, egészében szétszedhetetlen, mint a Black Trip idei lemeze, igazi mestermű.

Moonspell- Extinct: A portugál veteránok az utóbbi években lassan visszatalálnak régi formájukhoz, az erősséget új köntös hozza, elszállt, eszelős, zseniális és Moonspell. Kicsit slágeresebb, mint az Alpha Noir-Omega White, talán gyengébb is egy fokkal, de dalainak zöme nagyon jó.

Saxon- Battering Ram: Kevés a hozzáfűznivaló, valahogy sosem lépnek mellé, nem kell világmegváltó témákat várni, a szokásos, jól bevált recept, visszanézve az elmúlt évtizedre, egyik legjobbjuk.

Amorphis- Under the Red Cloud: A finnek is azon zenekarok listáját erősítik, akiket divat szekálni, ezért vagy azért, viszont Joutsen csatalakozása óta ismét magas minőségűt alkotnak folyamatosan, nem egy simán erős lemez, hanem dalai is kiemelkedők, minimális töltelékkel, a Tree of Ages talán a csúcspont. Szerintem legjobb lemezük a Skyforger óta.

Dalriada- Áldás: Bár nem ebben a csoportban kell keresnem legnagyobb rajongótáboruk, kihagyhatatlan alkotás számomra. Egyetlen magyar anyag, amit ráteszek, az Arany-album óta sosem voltam teljesen megelégedve egy Dalriada lemezzel sem, most sem mondhatom, hogy elszálltam a kapott anyagtól, de messze jobb elődjeinél, legerősebb dalai az Úri Toborzó, Áldás, Világfa, Zivatar mind a korong középső tételei közüliek, a vége fele eléggé lankad a minőség sajnos, a Moldvageddon számomra értékelhetetlen.

Gama Bomb- Untouchable Glory: Egy nagy röhögés, de jóleső. Így jellemezhetnénk az írek legújabb alkotását, annyi komolyság szorult a lemezbe, mint Jim Carrey és Mr. Bean szerepeibe, elég csak a James Bond kifigurázó borítót megnézni. A sok baromság mellett mégis erős a muzsika, a mindössze félórás thrash anyag bombaként hat és ösztönzi az embert h újra előszedje.

Slayer- Repentless: Ez az a lemez, amit idén valószínűleg Dr. Bubo is kielemzett, nem is akarok sokat időzni fölötte. Számomra meglepően jó, rövid, pusztító dalok csokra, bár semmi újat nem mutat a Christ Illusion/World Painted Blood vonalhoz képest, egyértelműen megmutatták, Jeff emlékére is, hogy képesek még megmozgatni a metal világát.

Exarsis- The Human Project: Fiatal görög thrash zenekar, amiből mostanság egy halom alakul, akik mind becsületes anyagokat tesznek le az asztalra. A Bio-Cancer és a Biotoxic Warfare is adott ki lemezt idén a színtérről, mégis az Exarsis tetszett a legjobban, a konteós intró és lerágott csont szabadkőműves, skull and bones stb. tematika miatt, zeneileg nagyon egyben van, amit a másik két említett zenekara idei lemeze nem feltétlen ér el.

          

Folyt. köv...                                                                                                                    (Izsán Csaba)