Angelus Apatrida- Hidden Evolution: Talán kedvenc idei thrash
lemezem, nem ad sok újat, viszont azt roppant erősen, a korai Annihilatorhoz
hasonlít talán leginkább (csalódás számomra a kanadaiak idei lemeze). 50+
percnyi kifinomult és változatos alkotás.
Paradise Lost- The Plague Within: Nick Holmes az utóbbi években
második aranykorát éli. Ezt talán legjobban, a tavaly sokak által az év lemezének
ítélt Bloodbath: Grand Morbid Funeral is bizonyítja. Itt nem kell arra a
pusztításra számítani, a Tragic Idol vonala viszont nem folytatódik, ez
rozsdásabb, piszkosabb, jobb, a kohézió a dalok között valami eszméletlen. Néha
az az érzésem támadt közben, mintha sludge/soutern metalt hallgatnék doomos
elemekkel.
My Dying Bride- Feel the Misery: Gondolom, senkinek sem kell
magyaráznom, hogy miért a másik klasszikus angol doomlegenda lemezével
folytatom írásom. A Map of all Our Failures olyan minőséget tett le az
asztalra, aminek a szintjét tartani nem könnyű feladat, de az eredmény jelesre
sikerült.
Melechesh- Enki: 5 évet kellett várnunk az
asszír/keleti urak új lemezére, akik körül mindig forró volt a levegő
politikailag (Ashmedi most is házi őrizetben van a jubileumi jeruzsálemi
koncertig…), az Enki talán az év legkülönlegesebb metal lemeze, úgy lettek egy
viszonylag mainstream zenekar, hogy sosem adták el magukat, közben zseniális
albumokat tettek le az asztalra, közben mégis megvan az apró reklám része, mint
Max Cavalera vendégeskedése a Lost Tribes dalban. A szokásos muzsika, keleti
elemekkel ízlésesen tűzdelve. Egy kevéssel marad el az utolsó The
Epigenesistől.
Unleashed- Dawn of the Nine: Gondolkodtam, hogy feltegyem
vagy ne, jó a lemez, de magukhoz képest számomra kicsit az elvárások alatt
teljesítettek, komolyan szól, de sablonos, viszont minőségi alkotás. A dalok és
címeik eléggé figyelem megragadók, illetve enyhén hiányoltam a viking
tematikába való komolyabb belemászást, amit megszokhattunk tőlük.
Entrails- Obliteration: A svédek idén nagyot csaptak
az asztalra, illetve nagyon magasra tették a mércét, a listámon is 6 lemez az
északi ország fiainak húrjaiból származik. Az Entrails újjáalakulása, mint
death „örömünnep” jellemezhető. Az az anyag, ami egyből üt, nagyon változatos,
méltó helyet foglal diszkográfiájukban.
Jungle Rot- Order Shall Prevail: Egy zene, ami sosem a
technikásságról vagy bonyolult, metaforás megfogalmazások halmazáról szólt.
Egyszerű, erős és életrevaló death muzsika Wisconsin szívéből.
Nile- What Should not be Unearthed: Ez a zene viszont már más
világról szól, igencsak várt alkotás számomra, mivel az utolsó At the Gates of
Sethu nem nyerte el egyáltalán a tetszésem. Ezúttal is kicsit döcögősen indult
számomra az „egyiptológus” urak újdonsága, aztán amikor megszólalt az In the
Name of Amun, elkezdett libabőrös lenni a hátam, onnantól kilóra megvett a
lemez.
Marduk- Frontschwein: Amikor az ember éve egy ilyen
lemezzel indul, miért is kívánna jobbat. Az őszintét megvallva, a tavalyi
kínálat számomra erősebb volt. Morganékat idén végre sikerült látnom is élőben,
taroltak. A lemezre kitérve, végre az ember Mardukot hall és nem Mortuus
projektezését, lehet nevezni saját ötlet újrahasznosításnak, felidézve a hőskorukat,
de nem az. Ezt talán legjobban a Blond Beast bizonyítja. Lassú menetelős
tempótól zúzdán át elmélkedős pusztításig. Tíz pontos mestermű.
A húszat meghaladva, van még néhány lemezem-
tőlem sem könnyű szabadulni, ők éppen csak megemlítve:
Kampfar-Profan: Kevés dal, jó anyag, de a
Djevelmakt jóval töményebb, nem éreztem szükségesnek egy újabb Kampfar lemezt,
kevesebb, mint 10 hónapon belül.
még három említésre méltó,ám listára nem kerülő album:
Carach Angren- This is no Fairy Tale: Számomra nem hozták az elvárt
szintet, művészi, de eléggé egylére megy, az első két lemezük
megismételhetetlennek tűnik.
Manegarm-Manegarm: Sokkal inkább konceptalbumnak
értékelném, sok instrumentálissal, érdekes, van egy komoly hangulata, de nem
top húszba való.
Children of Bodom- I Worship Chaos: Néhány dala nagyon húzza a
lemezt, az I Hurt, Suicide Bomber, Morrigan, Prayer for the Afflicted majd
tökéletes, de a Halo of Blood fényében sok rajta a töltelék, súrolja a top
húszba kerülést.
( Izsán Csaba)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése