2016. február 9., kedd

Fekete fém újra ötvözve: Andartar

Az 5 év szünet után újjáélesztett Andartar kapcsán beszélgettünk kicsit a zenekar frontemberével, az Angerseed soraiból is ismert Bodnár Sándor Csabával, a múltról, Angerseedes korszaka kapcsán az első nagylemez megjelenéséről, illetve az Andartarról és jövőbeli terveikről. 
Sajnálom, hogy nem láthattalak bő egy hete Kolozsváron az Angerseed soraiban, gondolom ez volt az utolsó kör, amit Péterrel együtt játszottatok velük. A váltás mögött elsősorban gondolom az Andartar újraélesztését kell keresni, illetve az ember ideje sem végtelen. Kicsit fura, hogy pont a lemez megjelenése után történt ez, bár így gondolom egy kerekebb véget ért a történet. Esetleg valami egyéb is volt a háttérben, amit kiemelnél?

Facebook: https://www.facebook.com/Andartar-1474898616149373/?fref=ts

Üdv neked és az olvasóknak!



Valóban kissé furcsa lehet az időzítés, azonban maga a kiszállás már 2015. szeptemberében megtörtént. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy úgy a korrekt, ha feljátszom a lemezt. Rengeteg munka előzte meg a felvételt és kár lett volna, ha emiatt kell a már amúgy is elég időszerű lemeznek tovább csúsznia. Együtt kezdtük, együtt is fejeztük be ezt a fejezetet, a végeredmény pedig önmagáért beszél. A kiszállás legfőbb oka természetesen az Andartar újjászervezése volt, közel 5 év után elérkezettnek láttam az idejét, hogy saját útra lépjek. Ezúton is köszönöm a zenekar tagjainak az elmúlt évek rengeteg élményét, sok helyet bejártunk és számtalan embert ismertem meg ez idő alatt. Sok sikert a továbbiakban!


Kicsit még az Angerseednél maradva, mi a véleményed a szerintem pöpecre sikerült Proclamation lemezről? Gondolom nem kis munka volt mögötte, amíg végre elkészült az első nagylemez. Mennyire segítették elő a lemez munkálatait, illetve megjelenését, hogy ezúttal már szerződésetek volt Nail kiadóval?


Sok idő telt el a Dawn of a New Kingdom EP és a lemezmegjelenés között, valahogy mindig akadtak olyan tényezők, amelyek nem segítették az előrelépést ez ügyben. Úgy vélem a türelem meghozta gyümölcsét és egy olyan anyag kerülhet a fanatikusok kezébe, amely megállja a helyét a mai death metal szcéna magasabb szintjein is. Meg kell említenem az MMP stúdió szakembereit, akik rengeteg ötlettel, szakmai tanáccsal látták el a zenekart a stúdiózás alatt. A lemez felvételének egy részét még a Rockmaraton tehetségkutatójának megnyerése révén kaptuk, ez mindenképpen nagy segítség volt, emellett pedig az első példányok legyártásában is részt vállalt a Nail Records, megkímélve ezzel a zenekar költségvetését.
kórboncnokunk (Izsán Csaba) és a vizsgált alany (Bodnár Sándor Csaba)



A múltról régmúltra váltva, bemutatnád röviden a zenekart? Mit érdemes tudni róla, Angerseed előtti időtökből?

2008-ban alakult meg a zenekar első koncertképes felállása, először kvartett formában, majd megválva az egyik gitárostól, a szintén az Angerseed-ből ismerhető Nagy Viktorral és Mohácsi Zsolttal folytattuk a közös munkát. Amatőr szinten mozogtunk, nem igazán volt még rálátásunk, hogy is zajlanak a dolgok az underground életben, évente 1-2 koncertet adtunk. Ahogy telt az idő, úgy épültek be a tagok az Angerseed-be. Először Zsolt került a dobok mögé, majd Viktor a gitáros posztra, végül pedig elvállaltam a basszusgitáros posztot. Ezzel teljes mértékben leállt a zenekar működése. Ettől függetlenül folytattam a zeneírást, de csak itthon, saját célra.

Ha jól értesültem rajtad és Péteren kívül, szintén az Angerseed soraiból ismert Szendi Attila a dobos, tehát beszélhetünk arról, hogy belülről, a zenekarból közösen jött az Andartar újraalakításának ötlete, vagy ez teljesen a te kezdeményezésed volt?

Teljes mértékben az én ötletem volt a reunion. A többiek baráti szívességből vállalták el a felkérést, úgymond session tagokként, azonban az én szememben mindketten többek annál. Peti rengeteget segít a háttérmunkában, a zeneírás mellett pedig a szervezés az én feladatom, úgyhogy jól kiegészítjük egymást. Nagyon élvezem az együttműködést, egy nem hétköznapi produkción dolgozunk, amely március 11-én látható lesz a debreceni debütáló bulin a Kaptár Music Klubban.




A stílust tekintve, más vizekre eveztek, jó pár év tömény Death után, egy Black Metalhoz közelebb álló csapatban vagy, vehetjük ezt kicsit vissza a gyökerekhez dolognak olyan értelemben, hogy a Black közelebb állna hozzád, vagy ideje volt kis váltásnak?


Amióta találkoztam az underground típusú zenei műfajokkal, egyértelműen a black metal az, amelyik a legközelebb áll hozzám. Valami olyan atmoszférája van, amit nehéz lenne körülírni, de magával ragad azonnal. Természetesen szeretem a death/thrash és egyéb hasonló stílusú zenekarokat is, de a black metal az, amely mai napig is favorit.  


Az elmúlt években gondolom nem sokat énekeltél fellépéseken, okozott bármi nehézséget újra a frontemberi szerepkör?


Bizony régen volt már előttem mikrofon, kicsit szokatlan is volt első alkalommal. Érzem, hogy  bőven van még hova fejlődni, de dolgozok rajta és hiszem, hogy megállom a helyem ebben a szerepkörben is.


Amint azt láttam, lesznek fellépéseitek a közeljövőben is, illetve már külföldön is, Ukrajnában. Mennyire nehéz így, egy évekig nem létező zenekarnak újra fellépéseket összehozni? 





Véleményem szerint egy underground zenekar alapvetően sincs könnyű helyzetben. Manapság nehéz érvényesülni, főleg egy ismeretlen zenekarral, de ennek is megvan a maga szépsége. Hosszú távon itt tényleg csak azok a bandák maradnak fent, akik szívből csinálják, rengeteg időt, energiát és persze pénzt rááldozva. Szerencsére azért még vannak, akik támogatják a műfajt, felállnak az internet elől és elmennek egy-egy koncertre. Visszatérve igen, alakulnak a fellépések, egyelőre a debreceni, saját magunk által megszervezett Blackened Mysticism Fesztivál és az ungvári Uzhgorerot Festival , ami biztos.



Élet, párkapcsolat, munka, az embernek alig van ideje bármire, mi fér bele az Andartarnak? Gondolom egyelőre, ha beindulnak a dolgok, maximum évi 2-3 fellépéses hét fér bele a különálló koncertek mellett.


Nem szoktam tervezni, így nehéz lenne bármit is mondani, hogy mi fér bele. Sajnos nem a zenélésből tartjuk fent magunkat, de a kevés szabadidő ellenére igyekszünk a lehető legtöbbet foglalkozni a zenével. Májusban stúdióba vonulunk, hogy felvegyünk egy 3 számot tartalmazó EP-t, a nyáron annak promóciójával szeretnénk foglalkozni. Ezen kívül egy klipben is gondolkodunk. Ősszel várható pár klub buli, aztán jövőre szeretnék egy hosszabb hangvételű lemezanyagot összeállítani. Nem fogunk unatkozni, az biztos.

Nagy út előtt álltok, kívánok nektek minél több szerencsét, illetve szép élményeket! Remélhetőleg újra találkozunk a jövőben, már egy Andartar fellépésen. 

                                                                                                       Izsán Csaba,FromUnderground2016

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése