Mi az, amire először felfigyelünk egy új lemezzel kapcsolatban? Mit szúrunk ki először egy lemezboltban kedvenceink átnyálazása közben? Illetve ha nem jut eszünkbe egy album címe, mivel próbáljuk körülírni azt, kiadási évét és dalait leszámítva? Természetesen a borítója. Kivel nem történt meg, hogy egy tetszetős borítót meglátva, kaedve támadt meghallgatni az adott lemezt, függetlenül attól, hogy hallott-e addig az előadóról, vagy még messzebb menve egyáltalán az adott stílusról, alstílusról? Ezek mind markáns emlékek maradnak, sztorizgatunk róluk, így szeretünk meg egy zenekart, tehát úgy gondolom, hogy erről írni érdemes. Olyan téma, ahol maga a zene talán kicsit háttérbe szorul, illetve egy jó borító nem feltétlen takar egy zseniális albumot, fordítva is igaz persze, egy pofonegyszerű rajz vagy fotó mögött is találhatunk korszakalkotó alkotást (pl. Black Sabbath-Master of Reality stb.).
A cikkem egyáltalán nem a legjobb tíz metal albumborítót akarja bemutatni (nem is csak tíz van benne, mivel több helyen az adott előadótól nehéz volt csak egyet kiszedni az életmű kontextusából), valamint annak ellenére, hogy maguk a lemezek is nagyon jók, nem kedvenc albumaim borítóiról írok! Emellett nem szeretnék egy konkrét sorrendet felállítani, viszont a könnyebb eligazodás miatt is kaptak egy-egy sorszámot az adott művek.
10. Kvelertak-Meir (2013)
A Kvelertak okozna egy kis fejtörést, ha megpróbálnánk beskatulyázni őket egy alstílus berkei közé, nem is érdemes ilyesmivel próbálkozni. A hattagú norvég csapat valahol a hard rock, punk és black ’n’ roll között mozog, számomra igencsak felüdülést jelentő muzsikával, akkor hallgatom őket, mikor nincs kedvem durvább döngöléshez, de mégis pörgős dallamokra vágyom. Második lemezük, az idén három éves Meir-el ismertem meg őket, pontosabban az azóta örökzöldnek számító Bruane Brenn dal klipjével. Ez valamikor az album megjelenésének évében történt, azóta is gyakran előszedem, illetve egy olyan eset mikor nehéz eldönteni, hogy a lemez vagy a borító tetszik-e jobban ☺. Aki nem ismeri a zenekart, annak is lehet, a láttam ezt a rajzot, stílust már valahol érzése, mivel ez John Dyer Baizley műve, a Baroness énekes/gitárosáé, ő felelős több Skeletonwitch, Pig Destroyer, Darkest Hour stb. dizájnért. Mivel pedig a Kvelertak a tengeren túl, Massachusettsben veszi fel lemezeit, így Baizley sem számított elérhetetlennek számukra. A borítót nem szeretném túlelemezni, magáért beszél eléggé, illetve számomra kifejezi azt a zenei sokszínűséget, amit a Kvelertak képvisel, három nagylemezük közül szerintem itt lett legjobban eltalálva a dizájn.
9. Amon Amarth- Surtur Rising (2011)
Az utóbbi néhány évben az Amon Amarth is bekerült azon zenekarok sorába, akiket divat lett cseszegetni, hogy eladták magukat, pózerek stb. stb. Jegyezzük meg, nem teljesen alaptalan a kritika, valahol talán nem is a zenei minőség rovására ment népszerűségük, hanem inkább elcsépelt és önismétlés lett utóbbi két lemezük. Számomra talán leginkább a lágyabb stílus és lassabb dalok irányába történő váltás esett rosszul. Talán legsikeresebb lemezük a Twilight of the Thunder God (amivel én is megismertem őket) követőjének, a Surtur Rising-nak borítóját e listára megfelelőnek éreztem. Valahol a viking tematika megragadásának, a Surtr és a Ragnarök eljövetelének tökéletes megjelenítése. Tom Thiel munkája, aki 2001-es Crusher lemezüktől kezdődően folyamatosan (pár kisebb kihagyással) felelős a svédek borítóiért.
8. King Diamond- Abigail (1987), Them (1988), The Graveyard (1996)
Lássuk be, kicsit mohó voltam, egy helyett három borítót is berakva a mester lemezeiről, ám valahol nem tudtam választani a háromból, annyira egy tematikát és feelinget takarnak ezek a baljós hangulatú borítók. Érdekes módon nem egy személy alkotásai. Az Abigail esetében négy művészről is tudunk, akikből Torbjorn Jorgensen és Thomas Holm még hosszú évikig kísérte a zenekart e tekintetben, illetve a Skandináv félsziget számtalan zenekarának készítettek különféle dizájnokat, rajzokat, borítókat. A későbbi, the Graveyard borítója már amerikai művész alkotása, a jelenleg Metal Blades Recordsnál dolgozó Brian Ames munkája, aki az összes Cannibal Corpse és Six Feet Under lemezgrafika készítésében segédkezett, emellett a korai Slayer, Sacred Reich, majd Armored Saint, Immolation, Cattle Decapitation, Abnormality, Allegaeon zenekarok lemezein fedezhetjük fel alkotásait stb.
7. Dissection- The Somberlain (1993), Storm of the Light’s Bane (1995)
Ismét az a mohóság . Viszont itt sem találtam egy mércét, amivel elválaszthattam volna egymástól a két korszakalkotó, a kilencvenes évek közepén uralkodó, második black metal hullám két klasszikusának borítóját. Bár lemezként egyértelműen a másodikat afavorizálom, a borító tekintetében a Somberlain egy picivel megelőzi utódát. Kristian Wahlin, alias Necrolord munkái, akinél talán elég, ha három további művet kiemelünk, ahol a dizájnt megakotta. Amorphis- Elegy; At the Gates- Slaugther of the Soul, Dark Funeral- The Secrets of the Black Arts. Számtalan más zenekarnál is feltűnik, ő alkotja az 1995 utáni Bathory borítókat, emellett szinte az összes Ensiferum albumét, de megtaláljuk munkásságát a Benediction, Suicidal Angels, Aeon, Tiamat, Therion stb. zenekarok lemezein is.
6. Nile- Ithyphallic (2007)
A Nile számomra egy megkerülhetetlen csapat, több szempontból is. Egyrészt ők voltak az első technikás death metal zenekar, akiket hallgatni kezdtem, emellett egyikei azon csapatoknak, akik végig egy olyan koncepciót és tematikát követnek, amely jól is áll nekik, valamint működik, attól eltekintve, hogy nem tartoznak az adott néphez/közeghez. Egyszerűbben fogalmazva nem egyiptomiak, mégis hibátlanok produkcióik, illetve nem nevezhetjük hiteltelennek munkásságuk (gondolva itt az olasz viking metal, számtalan tucat Tolkien tematikájú zenekar stb. esetére, ahol egyszerűen röhejes az összkép). Mivel e cikkemben borítókkal foglalkozom, a 2007-es Ithypahalic egyértelműen helyet érdemel listánkon. Talán azért is az olasz Davide Nadalin rajzolta darab tetszik a legjobban, mivel ez, ellentétben a többi Nile borítóval, valamelyest megtörte az addig megszokott képet, nem csak egyetlen, nagyobb központi figura köré formálódik, hanem az is egységes része az összképnek, nem emelkedik ki túlzottan. Gondolok itt például az In Their Darkened Shrines kígyós Ankhjára, vagy az utolsó, What Should Not Be Unearthed piramisára, mint ellenpéldák. Nadalin munkásságából kiemelendő példák még a holland Legion of the Damned, Cult of the Dead és Descent Into Chaos borítói.
Folyatás következik....
Izsán Csaba.2016
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése