Mindenféle bekezdést és felvezető históriát mellőzve, mielőtt górcső alá vennénk a január végén megjelent sokadik Kreator nagylemezt pár alapvető tényt le kell szögeznem! Nem beszélhetek saját magamról, mint egy elfogult, óriási Kreator rajongóról, eléggé ritkán hallgatom az esseni urak lemezeit. Valahol talán nem szeretném túlhallgatni ezeket, ha szabad ezzel a szófordulattal élnem megvannak a számukra fenntartott pillanataim, így mindig frissességet és erőt sugallnak a teuton thrash horda alkotásai. Nem voltam soha oda az Endless Pain- Terrible Certanity korszakukért, persze tartalmaznak jó dalokat első lemezeik is (meg hát nagyon nagy zárójelben, csak ez a truuuu), viszont számomra a Kreator esszenciáját három lemez jelenti. Az 1990-es Coma of Souls, letisztult, pusztító remekmű talán karrierük csúcsáról. A 2001-es Violent Revolution, a kilencvenes évek közepének-végének kísérletezős (de egyáltalán nem rossz) lemezei után egy bombaként ható pusztítás, amit kapunk ettől a lemeztől. Nem utolsó sorban pedig a Gods of Violence elődje, a Phantom Antichrist. A lemez, amelynek kísérletezése telitalálat volt számomra, ötvözve a thrash gyorsaságát és technikáját a heavy metal melodikus elemeivel, közben semmit sem veszítve a zene erejéből. Évtizedünk elején beindult trendről beszélhetünk (de nem csak a thrash, hanem death, black és a kevert alműfajok esetében is), amellyel együtt tért vissza az oldschool hangzás, kinézet népszerűsége a metal színtérre. (de ezt természetesen mindannyian érzékeltük). A Kreator mellett a lengyel Hate utóbbi lemezein is érdemes odafigyelni a két, merőben eltérő stílus elemei ötvözésének sikerességére. Igen, az olvasó számára ezen a ponton egyértelművé válhatott, hogy a Phantom Antichrist utódja, jelen írás tárgya is igencsak tetszik írójának. Nem tervezek egy dalról dalra haladó elemzést, közelítsük meg másként ezt a lemezt. Megjelenése előtt már két hónappal érkeztek az utalások az új anyag irányvonalára, klipek formájában. Semmi esetre sem hasonlíthatjuk az MTV, a Headbangers Ball sikerének érájához a mai metal színteret, viszont a Youtube egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően a klipek fontossága- szerepe és száma is egyre inkább nő. Vannak persze kicsinyes túlzások is, mint a Kataklysm esete (akik 2015-ös Of Ghosts and Gods lemezük összes dalához készítettek egy videót), viszont egy hangsúlyos a gyarapodásról beszélhetünk a teljes színtéren. A Gods of Violence kiadását követő napokban már négy dal klipjét is megnézhettük. A novemberben kiadott címadó dal videója elárulta az érkező lemez legfontosabb tulajdonságát- követni fogja előde irányvonalát. Az enyhén túl epikusra vett (ellenben hihetetlen kidolgozott) klippel debütáló dal (ötödik a lemezen) első percei tipikus thrash reszelésként szólalnak meg, azonban jól hallhatóak bennük a melodikus, fülnek nagyon kellemes témák is. Lényegében meghatározó szerepet játszanak, amint azt a 3 és fél perc után érkező szólócsokor is jól mutatja. Hibátlan ötvözete egy pörgős thrash dalnak a melodikus gitártémákkal. Érdemes meghallgatni a lemezen található verziót is, hiszen ez tartalmaz egy zseniális akusztikus introt, amelyet hanyagoltak a klipes verzióból, egy fennköltebb intro kedvéért. Egy hónappal később érkezett a következő ízelítő falatka, a legtöbbet vitatott Satan is Real, amely a lemezen a harmadik helyet kapta. Felszínesen nézve a klipet (középkori személyek és szerzetesek vagdalják egymást, kit-kit megszállva az ördög közben) és olvasva a sorokat, egy gyerekes megközelítésnek tűnhet, viszont az említett sorok mögé nézve semmi fölösleges sátánkodásról nincs itt szó, akinek alakja ugyan folyamatosan megjelenik a klipekben, illetve az album amerikai borítóján is, a gonosz mi magunk vagyunk. Itt emelném ki a lemez központi gondolatát: semmilyen fölösleges sátánkodós pózerséget nem találunk a Gods of Violence dalaiban, az emberi szenny és ármány pusztító ereje az igazi gonosz! Tessék olvasni a sorok mögött! Emellett figyeljük meg a gitár téma is riff váltások sokaságát a dalban, megkockáztathatóan a legjobban kidolgozott tétele a lemeznek.
Majd jött január, a Gods of Violencet teljes hosszában megkaptuk, illetve két újabb videót hozzá: Totalitarian Terror és Fallen Brother. Előbbi tökéletesen illeszkedett a lemez gondolatmenetéhez. Az Ahnenerbe jelmezébe bújtatott klip üzenete ismét zseniális módon van ábrázolva, fel-feltűnő képekkel és rejtett utalásokkal, amelyet a sötét Capitolium épület látványa zár. Valahol mindenki megtalálja benne a számára érdekeset a történelem kedvelőktől az összeesküvés elméletek hívein át csupán a zene minőségéért hallgatókig. Valahol a Gods of Violence célja is ez lehet, több rajongói réteget megragadni, a régi Kreator rajongóktól kezdve az újdonságok fele nyitottabb fiatalokig. A Fallen Brother klipje személy szerint kicsit váratlanul ért. Sosem kérdőjeleztem meg Mille és csapatának tájékozottságát, illetve tiszteletét más zenei műfajok nagyjai iránt. Mégis meglepet ez a thrash-ballada . Jó, ilyen persze nem létezik, a sok elveszített zenei nagyság (Leonard Cohentől egészen Quorthonig) emlékét felelevenítő klip és dal zseniálisan játszik az angol és német sorok ötvözésével, keménységet nem hanyagolva, viszont a melodikus részekkel és kórusokkal mégis egy afféle ballada hangulatát eleveníti fel, thrash dobozba csomagolva
.
. Miért foglalkoztam ennyit a négy klipel és nem az ideális introval, az Apocalypticonnal vagy a másodikként érkező, taroló World War Now erősségét dicsértem (az utóbbi x év talán legzúzdább Kreator remekműve)? Számomra egyértelmű a válasz, a lemez változatosságát és mindenkinek szóló üzenetét fontosabbnak éreztem. Az időrendi sorrendben érkező négy videó a hibátlanul felépített összképet támasztja alá, egy keveset mindenből. Két különleges pillanatot hagytam elemzésem végére, a dal, amelyben a thrash annyira szépen összesimul a heavy gitártémák és lassú kórusok sorával, mintha így találták volta ki anno a nyolcvanas évek hajnalán- Hail to the Hordes. Semmi bonyolult szöveg vagy komoly utalás ezúttal, mégis elegendő felhívó erő az összetartás fontosságára. Thrash csapattól már-már túl boldog üzenetet is fogalmaz meg a négy perc fölötti dal, viszont a jövőbe tekint (és azok a szólók ). Ezt teszi a Kreator is, valahol itt rejlik sikerességük titka. Egy mindig a megfelelő pillanatban megújuló zenekar, semmit sem veszítve kreativitásából, erejéből és üzenetének aktualitásából, tizennegyedik nagylemezével sem. Jól példázva ezt a Hail to the Hordes dalt követő Lion With Eagle Wings. Egy retro hangulatú introval, amiből az ég haragjaként érkezik Mille ordítása. Gyors thrash riffelés, reszelés, melodikus szólók, elnyújtott gitártémák lassú refrénnel a dal végére ismét felgyorsulva, erőt nyerve. Eszméletlen elemeinek változatossága, még sem esik szét a koncepció, mestermű (sajnos a dal le van tiltva youtube tartalmakról . Mit kaptunk Gods of Violence címen idén? Talán az elmúlt 5 év legváltozatosabb thrash lemezét, amely túllép a stílusok szabta szűk határokon (a záró tétel is kötelező!). Vegyétek, hallgassátok, élvezzétek!
Izsán Csaba, From Undergound Crew
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése