Ezen interjúnkban Oláh Levivel, a székelyföldi Torpedó zenekar basszusgitárosával
beszélgettünk a zenekarról, illetve a megjelenőben levő kislemezükről.
Mivel
egyelőre még csak az ismerősök és közeliek számára mond valamit a Torpedó, mint
zenekarnév, bemutatnád röviden a csapatot? Mióta létezik, hogy jutottatok el a megalapításáig?
A zenekar megalapításának ötlete az én
nevemhez fűződik elsősorban, szerettem volna valami maradandó alkotást
hátrahagyni a fiatalságomból az utókornak, célszerűen azoknak a fiataloknak,
akik érdeklődésüket fejezik ki a műfaj ezen ágáért. Amikor megkaptam az első
gitáromat, mint minden lázadó fiatal „zenész” (azért teszem idézőjelbe, mert
mai napig nem tartom zenésznek magam, hanem inkább dalszöveg írónak) szerettem
volna, valami ütőset alkotni, de elsősorban a saját magam szórakoztatására
kezdeményeztem. Öncélú tervek vezérelték, az akkoriban megírt szövegeim szerettem
volna életre kelteni, aztán ráeszméltem, hogy sajnos én a zene komponáláshoz
nem értek, ezért úgy gondoltam, hogy felkeresek, amint alkalom adódik egy
zenészt és felvázolom neki a dalokat és a terveimet. Ez úton találkoztam
Ungurean Tamással, aki akkoriban megfogott a játékával, és kreativitásával, bár
akkor még nagyon csiszolatlan volt, viszont mégis látszott az akarat benne,
amit kevés zenészben látni. Amint összebarátkoztunk elmeséltem neki a teveimet,
elképzeléseimet, illetve megmutattam neki a dalszövegeim. Idővel nekiláttunk
egy jó kis kettőpontötös Bucegi mellet a dalok zenei részének kidolgozásához,
akkoriban primitív tudásunk mellet a technikai szakértelmünk is sivár volt, ámbár
ez idő tájt ajánlotta fel Nagy Szabolcs, hogy elkészíti nekünk a kislemezt. A
későbbiekben már Nagy Szabolcs az énekes szerepét töltötte be, azonban csak miután
már rögzítve voltak az elsődleges verziók. Ezt követően találtunk dobost és be
is vállaltuk az első koncertet, ami a körülményekhez képest, sikeren zárult.
Ismeretlen számokra jókora bulizás, illetve „tömeg” (104 fő) vett részt az
eseményen. Az első koncertet követően a felállás a következő képen festett
Salamon Tamás a doboknál, Ungurean Tamás szólógitáron, Albert Botond (Botis) ritmus
gitár, Nagy Szabolcs ének és jómagam, basszusgitár.
A
demó alapján, amit neked köszönhetően hallottam, a stílus valahol a nyolcvanas
évek végének heavy és thrash metalja között mozog. Szabi hangja pedig igencsak
hasonlít egy rekedtesebb Kalapács Józsira. Nagyjából ez is volt a célotok, vagy
próbálkoztatok egyébbel is?
Az elképzeléseimben mindig is egy
tökösebb stílus élt, amihez egyetlen ének szín volt a megfelelő. A dalok
rögzítése után, amikor először Szabi beleszólt a mikrofonba, egy enyhe agyfaszt
kaptunk Tamással, annyira jó hangja volt, sajnos vagy sem, ő is a művész élet
áldozata volt, mert nem volt ideje gyakorolni, a munkája mellet kellőképpen. A
koncertek ennek ellenére még is jól sikerültek. Hogy mennyire is sikerült
megfognunk a régi sulis vonalat, arra majd a hallgatóság véleménye lesz a végső
pecsét a munkánkon. Én úgy gondolom, hogy 2015-16-ot írunk és már nem lehet
teljesen független stílust alkotni, de ami létezik az kellő szelídséggel
meglehet valósítani. „Nem újat akartunk alkotni, hanem maradandót”. A
dalok változatosak, amikor visszahallgattam a meglévő demókat, a hideg futkosott
rajtam, és éreztem, hogy mindenki bele tette az ő ízlését és értékképviseletét.
A szólózások nem a technika és a tudás fitogtatásáról szólnak, hanem a dalhoz
való simulásról, összkép erősítéséről egyfajta érzés orgia kialakításához
szolgálnak, és nem arra, hogy szájakat hagyjunk tátva a kismillió hang
lepengetése által a másodperc töredéke alatt. Én személy szerint, megtérdelt,
és hajaló embereket akarok látni a zene hallgatása közben, nem elismerő
bologatásokat, hogy „vej micsoda technika öcsém”. Remélem sikerül majd átadni,
ami a dalok érzése átkarol.
A
szövegeket tudtommal mind te írtad, illetve amelyeket elolvastam, nagyjából a
Missió zenekar szövegei ugrottak be, főleg azok komorabb, néhol
reménytelenséget sugárzó hangulata. Személyes érzelmeken alapulnak ezek, vagy
csak a zenekar kapcsán terveztél hasonlókat írni?
A szövegvilág teljesen egyéni érzéseket
takar, rengetek szöveget átírtam, amíg megkapták a végleges alakot, amiben a
többiek is besegítettek néhol, szóval nem teljesen az én érdemem, viszont a legtöbb
általam íródott. Ungurean Tamás rengeteget segített a szövegek terén is mikor
elakadás ért, az ütemszámok kapcsán, és ha épp kellet, a rímekkel sem bánt
rosszul. Ahogy te is említetted, felidéztél egy klasszikust a zenekar alkotása
kapcsán, az eddigiekben azon személyek akik elolvasták a szövegeket vagy hallották
a demókat külsősként, mindenkinek beugrott valami régi sulis zenekar, Akela,
Missió, Sámán, Rotor és így tovább rengeteg hasonlatot kaptunk vonatkozás
gyanánt. Nem zavar, hogy bárkinek is eszébe jut a műveinkről egy ilyen zenekar
neve, inkább megtisztelő, mert legalább tudom, hogy megfogtuk azt a vonalat
amire, igazából első perctől elhívatottak voltunk.
Két
koncertetek volt. Tőled tudom, hogy az elsőn, Baróton, több, mint 100 ember
előtt játszottatok. Ennek ellenére félbemaradt tavaly tavasszal a dolog, gond
volt a kilépő tagokkal is, röviden összefoglalnád ezt az időszakot?
Az elmúlt félév terméketlen volt,
összezörrenések, félreértések, kilépés volt a zenekarban. A demók készen álltak
az ének hiányában nem tudtunk pontot tenni a lemezre, viszont nem mondtunk le a
befejezésről, viszont további lemezek nincsenek tervben, annak ellenére, hogy
van még egy rakat félretett szövegem. Ha sikerül is befejezni a lemezt, azt
szeretném, hogy csak egy x számú példány jelenjen meg belőle. Nem akarok én
ebből világsztár pályafutást, hanem csak egy jó lemezt, ami az underground
kedvelők számára értékes marad az idők teltével.
A
Divatmajom című, igencsak „sugallatos” :D kislemez grafikáját még 2014
decemberében bemutattátok, aztán ezt követően továbbra sem sikerült kiadnotok
ezt. Ebben gondolom szerepet játszott az énekes, Nagy Szabi Kanadába való
távozása, illetve az sem lényegtelen, hogy nem vagytok mind egy helységből,
több tag játszott/játszik az L.S.D (Loud Sound Dealers zenekarban). Milyen
fázisban van jelenleg az anyag?
Szabi mindig is elfoglalt volt, mivel
tetováló művészként dolgozik, de igen ez is közrejátszott, hogy elutazott, a
legfrissebb tudomásom szerint tavasszal felénekli a dalokat. A zenekar tagjai
sem élnek egy városban, ezért nehézséget okozott az utazás is időnként. Az
L.S.D. tagjai, ami most már csak egy tagra szűkült, Botis személyében, ő
rendkívül jó ritmusgitáros, precíz és mindig beszámítható volt. Az új dalok
kidolgozását is tervezgettük vele és Tamással, viszont ez már nem fog
megvalósulni. Amennyiben most tavasszal sem sikerül előbbre jutnunk sem bánom,
mivel a dalok idővel átgondoltabbak lesznek és talán jobban átdolgozottak,
illetve nem elsietett munkát adunk majd ki. A véleményem szerint az albumborító
grafikája igencsak árulkodó lesz, a tekintetben, hogy miként is viszonyulunk a
tömegzenéhez.
Mennyire
volt nehéz, így független zenekarként felvenni, megszervezni egy kislemezt Csíkszeredában?
Elég nehéz volt az elindulás, ha
Szabival nem beszéltük volna le és nem közölte volna velünk, hogy ő foglalkozik
ezzel, nem lenne mára semmi belőle, sok negatív kritikát kaptam, hogy Szabival
nem éri meg dolgozni, mert így mert úgy, de mi bíztunk benne, és tetszett a
saját ízlése és tudása, ami előrébb volt (hangtechnika tekintetében) jóval,
mint a miénk. Az albumborító megrajzolása Miklós Ádámnak köszönhető, az én
ötletem alapján, amit a későbbiekben egy magyarországi grafikussal viteleztettünk
ki. A zenekar logójának tervezésében Ambrus Laurának tartozunk köszönettel. Az
albumborító végleges változatának grafikai tervezését én csináltam, az
ízlésemnek megfelelően. Az erre szánt költségek persze saját forrásokból
származtak, ami néha igencsak kemény korlátot szabott a munkálatainknak.
Szintén
tőled megtudva, a Divatmajom
megjelenését követően véget ér a Torpedó története. Mások a terveitek, kitudja
mit hoz a jövő. Az interjúnk végére érve mit tudnál mondani, látsz bármilyen
jövőt Székelyföldön, Erdélyben thrash zenekaroknak?
A divatmajom, vagy divatember, még
kérdéses a neve a lemeznek, de a lényeg, hogy ezután igen, elválnak utjaink,
csak ez a lemez marad fent és a barátságok. Sajnos Székelyföldön, nem értékelik
kellőképpen a zenei aktivitásokat ebben a műfajban, a klubtulajdonosok vagy nem
biztosítanak helyet, vagy nem fizetnek elegendőt a fellépésekért, viszont van
kivétel is. Hogy miként alakul az erdélyi thrash, heavy zenekarok jövője, erre
sajnos nem tudok választ adni, viszont, ilyen kis töredék zenekarok mindig is
lesznek, akik feldolgozásokat játszanak, viszont nem igazán hiszem, hogy sok
zenekar bele merne vágni ELSŐ lépés gyanánt a lemezbe, ahogy mi tettük. A
megszokott sablon, amint már tudjuk, alapíts zenekart, csinálj covereket,
bláblá, én soha nem ezen az elven voltam, ezért is nem működne a saját
számokkal való berobbanás a közönség soraiban. Rengeteg a zenekar, de kevés,
ami hallgatható számomra. Remélem lesz még jó zenekar ezen a stíluson belül. A
mi sorsunk talán a Kopor-show zenekaréval azonos, ott is a lemez megjelenése
után felszívódtak, és egy atom brutál lemez maradt a hátuk mögött, azt nem
tudom a miénk az lesz-e, de remélem igen.
Reméljük,
hogy legalább olyan jó munka születik. Így, hogy a Torpedó gyakorlatilag a múlt
zenéje, kívánok nektek, a tagoknak sok szerencsét a továbbiaknak, kreativitást
és viszont látást akár más zenekarok soraiban!
Izsán Csaba,From Underground 2016
