Mindig eljön a december, amikor az ember
előszedi a felgyűlt lemezeit az évből, amiket ilyen-olyan okból arrébbtett,
mikor letöltött/beszerzett, aztán mégis akarna egy év végi toplistát, ilyenkor
naponta 4-5 lemez a soros J Íme az én idei top húszam, illetve pár lemez ami nem került be.
Black
Trip- The Shadowline: Helyezések és sorrend nélküli
listát akartam, viszont egy lemezt mindenképpen kiemelnék, mint az idei
kedvencet. Amikor két jelenlegi Enforcer tag mellé felsorakozik egy volt
Entombed dobos, illetve a Necrophobic/Nifelheim soraiból ismert
Ramstedt/Bergeback gitárosduó az ember elvárásai és a valóság érdekes helyen
találkoznak. Az első lemez, a Goin’ Under tetszett, akkoriban még a kutya sem
ismerte projektnek számítottak, aztán valószínűleg a fiúk is rájöttek, hogy érdemes folytatni. A Shadowline
semmi újat nem hoz, mintha 79-ben vették volna fel, oldschool, de akkora
életérzést és hangulatot hoz, amit évek óta nem hallottam egy új lemez
esetében. Nem zseniális, nem hangszer zsonglőrködés, sima feelinges muzsika,
rémegyszerű, már-már glam-aor, klasszikus hard rock életérzéssel, igazi
gyöngyszem.
Enforcer- From Beyond: Már emlegetve őket feljebb,
logikus egy újabb idei svéd mesterművel folytatni a sort. Sosem voltam egy
óriási Enforcer rajongó, viszont most érzem azt, hogy felnőttek, illetve olyat
alkotnak, amiről már bárki megismeri őket, el vagyunk eresztve oldschool heavy
metált játszó zenekarok ezrével manapság, az Enforcer viszont a messze
kiemelkedők sorát gyarapítja, elég csak meghallgatni hozzá a The Banshee dalt.
Orden Ogan- Ravenhead: Eléggé lejárt már a kórusokkal
teletűzdelt, operás és hősies power metal népszerűségének hőskora, az Orden
Ogan azonban mindig minőségit alkot, illetve a már sémássá és unalmassá vált
stílus 10-15 évvel ezelőtti nagyságát eleveníti fel. A névadóval induló lemez
első 4 dala igazi mestermű, komor hangulat egy vidám zenébe építve, ezt
követően lennebb hagy a lemez intenzitása, egybemosódik, helye azonban
egyértelmű idei kedvenceim listáján.
Ram- Subversum: Baaaazdmeg. Ez volt az első
reakcióm, amint hallgatni kezdtem, ha valami, amit
2015-ben kiadtak, akkor ez
az, ami egyből a falhoz vág, bár mindenből megárt a sok (az oldschool svéd
heavy metálból idén biztosan nem- nagyon elemében a színtér). Nehéz dalokra
válogatni, egészében szétszedhetetlen, mint a Black Trip idei lemeze, igazi
mestermű.
Moonspell- Extinct: A portugál veteránok az utóbbi
években lassan visszatalálnak régi formájukhoz, az erősséget új köntös hozza, elszállt,
eszelős, zseniális és Moonspell. Kicsit slágeresebb, mint az Alpha Noir-Omega
White, talán gyengébb is egy fokkal, de dalainak zöme nagyon jó.
Saxon- Battering Ram: Kevés a hozzáfűznivaló,
valahogy sosem lépnek mellé, nem kell világmegváltó témákat várni, a szokásos,
jól bevált recept, visszanézve az elmúlt évtizedre, egyik legjobbjuk.
Amorphis- Under the Red Cloud: A finnek is azon zenekarok
listáját erősítik, akiket divat szekálni, ezért vagy azért, viszont Joutsen
csatalakozása óta ismét magas minőségűt alkotnak folyamatosan, nem egy simán
erős lemez, hanem dalai is kiemelkedők, minimális töltelékkel, a Tree of Ages
talán a csúcspont. Szerintem legjobb lemezük a Skyforger óta.
Dalriada- Áldás: Bár nem ebben a csoportban
kell keresnem legnagyobb rajongótáboruk, kihagyhatatlan alkotás számomra.
Egyetlen magyar anyag, amit ráteszek, az Arany-album óta sosem voltam teljesen
megelégedve egy Dalriada lemezzel sem, most sem mondhatom, hogy elszálltam a
kapott anyagtól, de messze jobb elődjeinél, legerősebb dalai az Úri Toborzó,
Áldás, Világfa, Zivatar mind a korong középső tételei közüliek, a vége fele
eléggé lankad a minőség sajnos, a Moldvageddon számomra értékelhetetlen.
Gama Bomb- Untouchable Glory: Egy nagy röhögés, de jóleső.
Így jellemezhetnénk az írek legújabb alkotását, annyi komolyság szorult a
lemezbe, mint Jim Carrey és Mr. Bean szerepeibe, elég csak a James Bond
kifigurázó borítót megnézni. A sok baromság mellett mégis erős a muzsika, a
mindössze félórás thrash anyag bombaként hat és ösztönzi az embert h újra
előszedje.
Slayer- Repentless: Ez az a lemez, amit idén
valószínűleg Dr. Bubo is kielemzett, nem is akarok sokat időzni fölötte.
Számomra meglepően jó, rövid, pusztító dalok csokra, bár semmi újat nem mutat a
Christ Illusion/World Painted Blood vonalhoz képest, egyértelműen megmutatták,
Jeff emlékére is, hogy képesek még megmozgatni a metal világát.
Exarsis- The Human Project: Fiatal görög thrash zenekar,
amiből mostanság egy halom alakul, akik mind becsületes anyagokat tesznek le az
asztalra. A Bio-Cancer és a Biotoxic Warfare is adott ki lemezt idén a
színtérről, mégis az Exarsis tetszett a legjobban, a konteós intró és lerágott
csont szabadkőműves, skull and bones stb. tematika miatt, zeneileg nagyon
egyben van, amit a másik két említett zenekara idei lemeze nem feltétlen ér el.
Folyt. köv... (Izsán Csaba)
