Inner Awakening VIII.

INNER AWAKENING VIII.

2016. Augusztus 12. (Péntek/ Friday)

Svartgren (Srb)

Belliciste (Nzl)

Dunkelheit (Hun)

Niedergang (Hun)

Chaos Invocation (Ger)

2016. Augusztus 13. (Szombat / Saturday)

OS (Hun)

Lepra (Hun)

Devouring Star (Fin)

Barshasketh (Nzl/Sco)

Thy Darkened Shade (Gre)

clock

Augusztus 12. - Augusztus 14. LIVE Music Club Szeged Wesselényi utca 6., Szeged, 6726

Megadeth-Dystopia

Megadeth: Dystopia

Függetlenül attól, hogy egy metal zenét kedvelő ember szereti, vagy utálja, esetleg hallgatja vagy nem a Megadeth zenéjét, az esetek legnagyobb részében mindig van véleménye Mega Dave ’bá és csapatának munkásságáról. Függetlenül attól, hogy nincs hangja (de mégis összekeverhetetlen máséval), éktelen baromságokat tud nyilatkozni és imádni valóan viselkedni, megosztó személyisége épp annyira közvélemény tárgya, mint zenekara, a Megadeth munkássága, magyarul, megkerülhetetlen. Mivel az utolsó, általam csak Supershitnek (nem vészesen szar az, csak nálam valahogy sosem talált jó fülekre) hívott Super Collider óta történt egy s más a Megadeth háza táján, a lemez előtt, kicsit vegyük át, mi mehetett végbe a háttérben.
Mostanában a csapon is a Guns’n Roses klasszikus felállásának újraszervezése folyik a rocksajtóban. Tavaly nyáron ugyanezt olvashattuk a Megadeth esetében is, csak kicsiben. A miért, hogyan és miért nem kérdéseket hanyagolva, szerintem nyilvánvaló, hogy miről is volt itt szó. Főnök Dave számára bőven könnyebb „zsoldosokkal” maga körül eljátszani aktuális ötleteit, minek is pofázzon bele fölöslegesen, több másik figura (amúgy is ő írta a zenéket a klasszikus érában is, tehát az érdemeket nem lehet elvenni). A Supercollider sikertelensége után (ezt azóta sem értem, mi a fenét vártak, hogy 2013-ban, amikor az oldschool újra pezseg, egy radio rock lemezzel, vagy legalábbis annyira dallamossal újra befut a Mega? Könyörgöm, nem 95-öt írtunk), lépett Drover és Broderick, valószínűleg megunták a „zsoldoskodást” és minimális fontosságukat a zenekar soraiban. Emellett, amint azt egy nemrégiben közölt nyilatkozatából tudjuk, Mustaine kapcsolata, a négyhúrost pengető fiatalabb Dave úrral érdekesnek nevezhető. Maradjunk annyiban, hogy szakmai, valószínűleg egyikük sem kíváncsi már annyi év után a másik fejére nap, mint nap, jobb is így, mint sértődött tizenéves kisp*csa nyilatkozatok hadával mocskolni egymást. Feltehető a kérdés, hova is kell még ide, egy, az újabb alkotói „csúcsát”, vagy legalábbis maximális felszabadultságát élő Marty Friedman, hogy, teljesen jogosan, mint régi iparos, belekontárkodjon a dolgokba? Nick Menza ellenben (legalábbis nyilatkozatai alapján), igencsak akarózott volna, ne feledjük, a zenekar 2004-es visszatérését követően is megpróbált újra beilleszkedni, sikertelenül. Emellett ott van a fő gonosz, a zöld hasú dollárok hatalma. Nyilván nem egy ezresbe került volna Friedman visszahozása Japánból, pláne egy több, nagyméretű turnét átívelő időszakra. Jött tehát a pótmegoldás, két, viszonylag ismert, illetve elismert zenész alkalmazása, akik jó pénzért segítenek megírni és eljátsszák a dalokat, a végén, pedig mindenki jól jár. Kiko Loureiro, akinek zsenialitását a Dystopia is alátámasztja, abszolút pozitívan jött is ki a dologból. A dobos poszt ellenben továbbra is betöltetlen, bár a promófotókon is látható, Lamb of God soraiból ismert Chris Adler feldobolta a lemezt, valószínűleg tényleg csak korlátozott időre érkezett, bérzenész szerepet betöltve. A Dystopia dobtémái amúgy sem bonyolultak, túl sok extrát nem tartogattak, viszont, továbbra is elismerést jelent valaki számára, ha a Megadeth soraiban tudhatta magát egy ideig, így Adler sem mondott nemet a meghívásra.
Talán kicsit túl hosszúra is szabtam a felvezetést, vegyük górcső alá a 11 dalos Dystopiat.



Valahol érezni lehetett a lemez irányát, pláne a vegyes kritikában részesült Supercollider után. A klasszikus felállás újjáalakulása is sejtetően hatott, hogy a legsikeresebb, Rust in Peace (számomra máig ez a thrash metal bibliája)- Countdown to Extinction vonalat újjáéleszteni nem lehet, tehát az Endgame- Thirteen hangzásából kiindulva alkossanak valami jót. Szerintem pedig telitalálat született, a 46 perces művel, amiről még korai megállapítani, hogy el fogja-e érni esetleg, a szerintem Youthanasia. óta, az utóbbi 20 év legjobb Mega anyagának, az Endgame-nek a megítélését. Dalról dalra haladó, egyirányú kritikát nem szándékozom megfogalmazni, ami vontatott lenne, így kiemelem a lemez lényegesebb elemeit. Ami számomra kicsit furának hat, a tény, hogy a korábban megszellőztetett darabok, amelyek főleg a lemez első dalai közül kerültek ki, jónak jók, de abszolút csak a felvezetést szolgálják, az album igazi ereje szerintem, az ötödik, Bullet to the Brain daltól érződik. Fénypontja, legalábbis számomra egyértelműen hatodik dala, a Post American World annak ellenére, hogy semmi újat sem mutat, illetve két, jóval művészibb dalt is találunk a lemezen, ez a darab indította el nálam a korongot jó irányba, az első hallgatást követően). Ennek ellenére más kritikákban töltelékként értékelik (ízlések különbsége). A The Treat is Real, illetve, a címadó Dystopia darabokhoz hasonlóan, gépies, roboti hangokat árasztó introval nyit, ami a lemez tematikájául szolgáló, háború utáni, pusztult világ hangulatát erősíti. Középtempós, vontatott hangzását gyorsító, Mustaine kórusszerű éneke itt a tűnik a legjobbnak az egész albumon, négy és fél perce teljesen kiszámíthatatlan, az erőltetett menetelés után megjelenő, akusztikus, nyugtató csendtől, amit egy újabb erőteljes roham követ, itt mindent találunk. Tempóváltásait egy-egy igényes szóló kíséri, igazi mestermű. Loureiro említett szólói nagyban meghatározzák a lemez hangzását, a korábbi Megadeth gitárosok közül leginkább az előd, Broderickéhez tudnám hasonlítani őket, viszont köröket vernek ezekre. A dalok intróira külön kitérnék, illetve erre építem bemutatásukat is. Meglepő a változatosságuk, a Dystopia egyik erősségének a dalok igencsak eltérő kezdését mondanám, amiből aztán mégis egy egységes hangulat elemeivé válnak. Erre legjobb példaként, a negyedik, Death from Within dal szolgál, egy távoli bombázó hangját utánzó tremolózást követő, tompa riffet egy erőteljesen hangosodó, lépcsőzetesen épülő dalszerkezet követ. Míg kezdő része a 2000 utáni Testament hangzását juttatja eszünkbe, tipikus Megadeth szövegek és refrén következnek Mustaine, már-már szerethetően szar, viszont nagyon sajátos hangjával karöltve :D. A zenekar életművében sok hasonlót találunk, a Thirteen, New World Order dalától, a Youthanasia Elysian Fields darabjáig. A Poisonous Shadows akusztikus gitárt felsorakoztató, már-már indián törzsi introját követő Loureiro szóló, egy Dream Theater, Savatage zenekarok esetében gyakran használt, operás, ódai átíveléssel vált a Megadeth, szomorkás, mégis titokzatos, női háttérvokálokkal misztikusabbá tett, reszelő riffjeire. A poszt apokaliptikus hangvételű darab tempóváltásai és részletessége sok zenekar esetében egy egész lemeznyi ötletet kitenne, zárásában dallamos éneket, zongorát találunk, suttogó, keserű szavakkal, majd cselló zár, mintha hirtelen egy Kamelot dalban találnánk magunkat. A lemez legjobb dalai közé sorolnám, a három percnél alig hosszabb, ám mesés, insztrumentális, Conquer or Die darabot. Basszusgitár és akusztikus intró, spanyolos dallamokkal, amiket valószínűleg Loureiro csempészhetett be, majd egy folyamatosan gyorsuló „gitárszóló csokor”, ami csak tart és tart, körülbelül két percig, folyamatosan gyorsulva, mégsem lépve át a középtempó határát, amit követően latin idézet zárja a dalt. Ezt követi a lemez hihetetlen váltása, a megnyugtató, lassú darabot egy teljes reszelés, a Dystopia leggyorsabbja, a Lying in State feledteti. A nyugati világ romlásáról írt dal folyamatosan letépi az ember pofáját, hogy ugyan olyan gyorsan véget is érjen, rávezetve hallgatóit a lemezt lényegében záró, „Come here, closer”, öreg hangon elmormogott sorokkal induló The Emperor dalára.

                                     


A császár személye mögé rejtett, a mai világ nagyképű embertípusát kifigurázó dal talán a tökéletes zárása is az addigi, bonyolult daraboknak, a magunkba nézést segíti, fülbemászóan csengő refrénje. A tényleges záró darab, a Los Angeles-i hardcore punk zenekar, a Fear, Foreign Policy című darabjának coverje, gyors, egyszerű dal, ami szerintem kicsit kilóg a sorból, ismét az új világrend tematikára összpontosítva, amit már lezártnak hittünk a Lying in State után.
Összegezve a leírtakat, hangzás terén egy zseniális lemezt kaptunk, amivel nem fog világot váltani a Megadeth, egyértelműen az Endgame-re hajaz, ennél művészibb, átütő erőben viszont alulmarad. Számomra továbbra is az említett, 2009-es lemez a legjobbjuk a Youthanasia óta, tehát a Dystopiára nézve igencsak előnyösnek minősül a kritikám, érdemes többször újrahallgatni, Poisonous Shadows dalát a legfinnyásabb Megadeth utálóknak is melegen ajánlom.
                                     

Izsán Csaba,From Underground

BIO-CANCER a Marduk társaságában Újvidéken!

A görög egyre nagyobb rajongó táborral rendelkező brutális Thrash csapat lesz az egyik előzenekar a legendás svéd Marduk újvidéki koncertjén.Teljesen brutális,és kegyetlen riffek kíméletlen géppuska dobok,és jó karcos károgás,nem lesz babatáp az biztos.

Facebook: https://www.facebook.com/BioCancerOfficial/?fref=ts

Torpedó-A jövő Zenéje

Ezen interjúnkban Oláh Levivel, a székelyföldi Torpedó zenekar basszusgitárosával beszélgettünk a zenekarról, illetve a megjelenőben levő kislemezükről.

Mivel egyelőre még csak az ismerősök és közeliek számára mond valamit a Torpedó, mint zenekarnév, bemutatnád röviden a csapatot? Mióta létezik, hogy jutottatok el a megalapításáig?

A zenekar megalapításának ötlete az én nevemhez fűződik elsősorban, szerettem volna valami maradandó alkotást hátrahagyni a fiatalságomból az utókornak, célszerűen azoknak a fiataloknak, akik érdeklődésüket fejezik ki a műfaj ezen ágáért. Amikor megkaptam az első gitáromat, mint minden lázadó fiatal „zenész” (azért teszem idézőjelbe, mert mai napig nem tartom zenésznek magam, hanem inkább dalszöveg írónak) szerettem volna, valami ütőset alkotni, de elsősorban a saját magam szórakoztatására kezdeményeztem. Öncélú tervek vezérelték, az akkoriban megírt szövegeim szerettem volna életre kelteni, aztán ráeszméltem, hogy sajnos én a zene komponáláshoz nem értek, ezért úgy gondoltam, hogy felkeresek, amint alkalom adódik egy zenészt és felvázolom neki a dalokat és a terveimet. Ez úton találkoztam Ungurean Tamással, aki akkoriban megfogott a játékával, és kreativitásával, bár akkor még nagyon csiszolatlan volt, viszont mégis látszott az akarat benne, amit kevés zenészben látni. Amint összebarátkoztunk elmeséltem neki a teveimet, elképzeléseimet, illetve megmutattam neki a dalszövegeim. Idővel nekiláttunk egy jó kis kettőpontötös Bucegi mellet a dalok zenei részének kidolgozásához, akkoriban primitív tudásunk mellet a technikai szakértelmünk is sivár volt, ámbár ez idő tájt ajánlotta fel Nagy Szabolcs, hogy elkészíti nekünk a kislemezt. A későbbiekben már Nagy Szabolcs az énekes szerepét töltötte be, azonban csak miután már rögzítve voltak az elsődleges verziók. Ezt követően találtunk dobost és be is vállaltuk az első koncertet, ami a körülményekhez képest, sikeren zárult. Ismeretlen számokra jókora bulizás, illetve „tömeg” (104 fő) vett részt az eseményen. Az első koncertet követően a felállás a következő képen festett Salamon Tamás a doboknál, Ungurean Tamás szólógitáron, Albert Botond (Botis) ritmus gitár, Nagy Szabolcs ének és jómagam, basszusgitár.

A demó alapján, amit neked köszönhetően hallottam, a stílus valahol a nyolcvanas évek végének heavy és thrash metalja között mozog. Szabi hangja pedig igencsak hasonlít egy rekedtesebb Kalapács Józsira. Nagyjából ez is volt a célotok, vagy próbálkoztatok egyébbel is?

Az elképzeléseimben mindig is egy tökösebb stílus élt, amihez egyetlen ének szín volt a megfelelő. A dalok rögzítése után, amikor először Szabi beleszólt a mikrofonba, egy enyhe agyfaszt kaptunk Tamással, annyira jó hangja volt, sajnos vagy sem, ő is a művész élet áldozata volt, mert nem volt ideje gyakorolni, a munkája mellet kellőképpen. A koncertek ennek ellenére még is jól sikerültek. Hogy mennyire is sikerült megfognunk a régi sulis vonalat, arra majd a hallgatóság véleménye lesz a végső pecsét a munkánkon. Én úgy gondolom, hogy 2015-16-ot írunk és már nem lehet teljesen független stílust alkotni, de ami létezik az kellő szelídséggel meglehet valósítani. „Nem újat akartunk alkotni, hanem maradandót”. A dalok változatosak, amikor visszahallgattam a meglévő demókat, a hideg futkosott rajtam, és éreztem, hogy mindenki bele tette az ő ízlését és értékképviseletét. A szólózások nem a technika és a tudás fitogtatásáról szólnak, hanem a dalhoz való simulásról, összkép erősítéséről egyfajta érzés orgia kialakításához szolgálnak, és nem arra, hogy szájakat hagyjunk tátva a kismillió hang lepengetése által a másodperc töredéke alatt. Én személy szerint, megtérdelt, és hajaló embereket akarok látni a zene hallgatása közben, nem elismerő bologatásokat, hogy „vej micsoda technika öcsém”. Remélem sikerül majd átadni, ami a dalok érzése átkarol.

A szövegeket tudtommal mind te írtad, illetve amelyeket elolvastam, nagyjából a Missió zenekar szövegei ugrottak be, főleg azok komorabb, néhol reménytelenséget sugárzó hangulata. Személyes érzelmeken alapulnak ezek, vagy csak a zenekar kapcsán terveztél hasonlókat írni?

A szövegvilág teljesen egyéni érzéseket takar, rengetek szöveget átírtam, amíg megkapták a végleges alakot, amiben a többiek is besegítettek néhol, szóval nem teljesen az én érdemem, viszont a legtöbb általam íródott. Ungurean Tamás rengeteget segített a szövegek terén is mikor elakadás ért, az ütemszámok kapcsán, és ha épp kellet, a rímekkel sem bánt rosszul. Ahogy te is említetted, felidéztél egy klasszikust a zenekar alkotása kapcsán, az eddigiekben azon személyek akik elolvasták a szövegeket vagy hallották a demókat külsősként, mindenkinek beugrott valami régi sulis zenekar, Akela, Missió, Sámán, Rotor és így tovább rengeteg hasonlatot kaptunk vonatkozás gyanánt. Nem zavar, hogy bárkinek is eszébe jut a műveinkről egy ilyen zenekar neve, inkább megtisztelő, mert legalább tudom, hogy megfogtuk azt a vonalat amire, igazából első perctől elhívatottak voltunk.

Két koncertetek volt. Tőled tudom, hogy az elsőn, Baróton, több, mint 100 ember előtt játszottatok. Ennek ellenére félbemaradt tavaly tavasszal a dolog, gond volt a kilépő tagokkal is, röviden összefoglalnád ezt az időszakot?

Az elmúlt félév terméketlen volt, összezörrenések, félreértések, kilépés volt a zenekarban. A demók készen álltak az ének hiányában nem tudtunk pontot tenni a lemezre, viszont nem mondtunk le a befejezésről, viszont további lemezek nincsenek tervben, annak ellenére, hogy van még egy rakat félretett szövegem. Ha sikerül is befejezni a lemezt, azt szeretném, hogy csak egy x számú példány jelenjen meg belőle. Nem akarok én ebből világsztár pályafutást, hanem csak egy jó lemezt, ami az underground kedvelők számára értékes marad az idők teltével.

A Divatmajom című, igencsak „sugallatos” :D kislemez grafikáját még 2014 decemberében bemutattátok, aztán ezt követően továbbra sem sikerült kiadnotok ezt. Ebben gondolom szerepet játszott az énekes, Nagy Szabi Kanadába való távozása, illetve az sem lényegtelen, hogy nem vagytok mind egy helységből, több tag játszott/játszik az L.S.D (Loud Sound Dealers zenekarban). Milyen fázisban van jelenleg az anyag?

Szabi mindig is elfoglalt volt, mivel tetováló művészként dolgozik, de igen ez is közrejátszott, hogy elutazott, a legfrissebb tudomásom szerint tavasszal felénekli a dalokat. A zenekar tagjai sem élnek egy városban, ezért nehézséget okozott az utazás is időnként. Az L.S.D. tagjai, ami most már csak egy tagra szűkült, Botis személyében, ő rendkívül jó ritmusgitáros, precíz és mindig beszámítható volt. Az új dalok kidolgozását is tervezgettük vele és Tamással, viszont ez már nem fog megvalósulni. Amennyiben most tavasszal sem sikerül előbbre jutnunk sem bánom, mivel a dalok idővel átgondoltabbak lesznek és talán jobban átdolgozottak, illetve nem elsietett munkát adunk majd ki. A véleményem szerint az albumborító grafikája igencsak árulkodó lesz, a tekintetben, hogy miként is viszonyulunk a tömegzenéhez.

Mennyire volt nehéz, így független zenekarként felvenni, megszervezni egy kislemezt Csíkszeredában?

Elég nehéz volt az elindulás, ha Szabival nem beszéltük volna le és nem közölte volna velünk, hogy ő foglalkozik ezzel, nem lenne mára semmi belőle, sok negatív kritikát kaptam, hogy Szabival nem éri meg dolgozni, mert így mert úgy, de mi bíztunk benne, és tetszett a saját ízlése és tudása, ami előrébb volt (hangtechnika tekintetében) jóval, mint a miénk. Az albumborító megrajzolása Miklós Ádámnak köszönhető, az én ötletem alapján, amit a későbbiekben egy magyarországi grafikussal viteleztettünk ki. A zenekar logójának tervezésében Ambrus Laurának tartozunk köszönettel. Az albumborító végleges változatának grafikai tervezését én csináltam, az ízlésemnek megfelelően. Az erre szánt költségek persze saját forrásokból származtak, ami néha igencsak kemény korlátot szabott a munkálatainknak.

Szintén tőled megtudva, a Divatmajom megjelenését követően véget ér a Torpedó története. Mások a terveitek, kitudja mit hoz a jövő. Az interjúnk végére érve mit tudnál mondani, látsz bármilyen jövőt Székelyföldön, Erdélyben thrash zenekaroknak?

A divatmajom, vagy divatember, még kérdéses a neve a lemeznek, de a lényeg, hogy ezután igen, elválnak utjaink, csak ez a lemez marad fent és a barátságok. Sajnos Székelyföldön, nem értékelik kellőképpen a zenei aktivitásokat ebben a műfajban, a klubtulajdonosok vagy nem biztosítanak helyet, vagy nem fizetnek elegendőt a fellépésekért, viszont van kivétel is. Hogy miként alakul az erdélyi thrash, heavy zenekarok jövője, erre sajnos nem tudok választ adni, viszont, ilyen kis töredék zenekarok mindig is lesznek, akik feldolgozásokat játszanak, viszont nem igazán hiszem, hogy sok zenekar bele merne vágni ELSŐ lépés gyanánt a lemezbe, ahogy mi tettük. A megszokott sablon, amint már tudjuk, alapíts zenekart, csinálj covereket, bláblá, én soha nem ezen az elven voltam, ezért is nem működne a saját számokkal való berobbanás a közönség soraiban. Rengeteg a zenekar, de kevés, ami hallgatható számomra. Remélem lesz még jó zenekar ezen a stíluson belül. A mi sorsunk talán a Kopor-show zenekaréval azonos, ott is a lemez megjelenése után felszívódtak, és egy atom brutál lemez maradt a hátuk mögött, azt nem tudom a miénk az lesz-e, de remélem igen.

Reméljük, hogy legalább olyan jó munka születik. Így, hogy a Torpedó gyakorlatilag a múlt zenéje, kívánok nektek, a tagoknak sok szerencsét a továbbiaknak, kreativitást és viszont látást akár más zenekarok soraiban!  

Izsán Csaba,From Underground 2016

Sok kedvenc albumom 20 éves

2016-ot írunk ami azt jelenti, hogy 1996- hoz képest 20- év telt el. A Metal történelemben történt pár sajnálatos esemény például az akkori Bodycount dobos halála, vagy Layne Staley-utolsó koncertje miután 2002- ben túladagolás áldozata lett.  Örömhír volt a Kiss eredeti felállásban, és elkezdődött az Ozzfest is. Azonban számos kedvenc albumom velem egy idős és ennek tiszteletére készítem ezt a listát. Nem is szaporítanám a virtuális szavakat, itt vannak a számomra legkedvesebb 20-éves albumok:

Dimmu Borgir - Stormblast

Carcass - Swansong

Cannibal Corpse - Vile

Edge Of Sanity- Crimson

Type O Negative - October Rust

Napalm Death - Diatribes

Prong - Rude Awakening

Fekete fém újra ötvözve: Andartar

Az 5 év szünet után újjáélesztett Andartar kapcsán beszélgettünk kicsit a zenekar frontemberével, az Angerseed soraiból is ismert Bodnár Sándor Csabával, a múltról, Angerseedes korszaka kapcsán az első nagylemez megjelenéséről, illetve az Andartarról és jövőbeli terveikről. 

Sajnálom, hogy nem láthattalak bő egy hete Kolozsváron az Angerseed soraiban, gondolom ez volt az utolsó kör, amit Péterrel együtt játszottatok velük. A váltás mögött elsősorban gondolom az Andartar újraélesztését kell keresni, illetve az ember ideje sem végtelen. Kicsit fura, hogy pont a lemez megjelenése után történt ez, bár így gondolom egy kerekebb véget ért a történet. Esetleg valami egyéb is volt a háttérben, amit kiemelnél?

Facebook: https://www.facebook.com/Andartar-1474898616149373/?fref=ts

Üdv neked és az olvasóknak!

Valóban kissé furcsa lehet az időzítés, azonban maga a kiszállás már 2015. szeptemberében megtörtént. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy úgy a korrekt, ha feljátszom a lemezt. Rengeteg munka előzte meg a felvételt és kár lett volna, ha emiatt kell a már amúgy is elég időszerű lemeznek tovább csúsznia. Együtt kezdtük, együtt is fejeztük be ezt a fejezetet, a végeredmény pedig önmagáért beszél. A kiszállás legfőbb oka természetesen az Andartar újjászervezése volt, közel 5 év után elérkezettnek láttam az idejét, hogy saját útra lépjek. Ezúton is köszönöm a zenekar tagjainak az elmúlt évek rengeteg élményét, sok helyet bejártunk és számtalan embert ismertem meg ez idő alatt. Sok sikert a továbbiakban!

Kicsit még az Angerseednél maradva, mi a véleményed a szerintem pöpecre sikerült Proclamation lemezről? Gondolom nem kis munka volt mögötte, amíg végre elkészült az első nagylemez. Mennyire segítették elő a lemez munkálatait, illetve megjelenését, hogy ezúttal már szerződésetek volt Nail kiadóval?

Sok idő telt el a Dawn of a New Kingdom EP és a lemezmegjelenés között, valahogy mindig akadtak olyan tényezők, amelyek nem segítették az előrelépést ez ügyben. Úgy vélem a türelem meghozta gyümölcsét és egy olyan anyag kerülhet a fanatikusok kezébe, amely megállja a helyét a mai death metal szcéna magasabb szintjein is. Meg kell említenem az MMP stúdió szakembereit, akik rengeteg ötlettel, szakmai tanáccsal látták el a zenekart a stúdiózás alatt. A lemez felvételének egy részét még a Rockmaraton tehetségkutatójának megnyerése révén kaptuk, ez mindenképpen nagy segítség volt, emellett pedig az első példányok legyártásában is részt vállalt a Nail Records, megkímélve ezzel a zenekar költségvetését.

kórboncnokunk (Izsán Csaba) és a vizsgált alany (Bodnár Sándor Csaba)

A múltról régmúltra váltva, bemutatnád röviden a zenekart? Mit érdemes tudni róla, Angerseed előtti időtökből?

2008-ban alakult meg a zenekar első koncertképes felállása, először kvartett formában, majd megválva az egyik gitárostól, a szintén az Angerseed-ből ismerhető Nagy Viktorral és Mohácsi Zsolttal folytattuk a közös munkát. Amatőr szinten mozogtunk, nem igazán volt még rálátásunk, hogy is zajlanak a dolgok az underground életben, évente 1-2 koncertet adtunk. Ahogy telt az idő, úgy épültek be a tagok az Angerseed-be. Először Zsolt került a dobok mögé, majd Viktor a gitáros posztra, végül pedig elvállaltam a basszusgitáros posztot. Ezzel teljes mértékben leállt a zenekar működése. Ettől függetlenül folytattam a zeneírást, de csak itthon, saját célra.

Ha jól értesültem rajtad és Péteren kívül, szintén az Angerseed soraiból ismert Szendi Attila a dobos, tehát beszélhetünk arról, hogy belülről, a zenekarból közösen jött az Andartar újraalakításának ötlete, vagy ez teljesen a te kezdeményezésed volt?

Teljes mértékben az én ötletem volt a reunion. A többiek baráti szívességből vállalták el a felkérést, úgymond session tagokként, azonban az én szememben mindketten többek annál. Peti rengeteget segít a háttérmunkában, a zeneírás mellett pedig a szervezés az én feladatom, úgyhogy jól kiegészítjük egymást. Nagyon élvezem az együttműködést, egy nem hétköznapi produkción dolgozunk, amely március 11-én látható lesz a debreceni debütáló bulin a Kaptár Music Klubban.

A stílust tekintve, más vizekre eveztek, jó pár év tömény Death után, egy Black Metalhoz közelebb álló csapatban vagy, vehetjük ezt kicsit vissza a gyökerekhez dolognak olyan értelemben, hogy a Black közelebb állna hozzád, vagy ideje volt kis váltásnak?

Amióta találkoztam az underground típusú zenei műfajokkal, egyértelműen a black metal az, amelyik a legközelebb áll hozzám. Valami olyan atmoszférája van, amit nehéz lenne körülírni, de magával ragad azonnal. Természetesen szeretem a death/thrash és egyéb hasonló stílusú zenekarokat is, de a black metal az, amely mai napig is favorit.  

Az elmúlt években gondolom nem sokat énekeltél fellépéseken, okozott bármi nehézséget újra a frontemberi szerepkör?

Bizony régen volt már előttem mikrofon, kicsit szokatlan is volt első alkalommal. Érzem, hogy  bőven van még hova fejlődni, de dolgozok rajta és hiszem, hogy megállom a helyem ebben a szerepkörben is.

Amint azt láttam, lesznek fellépéseitek a közeljövőben is, illetve már külföldön is, Ukrajnában. Mennyire nehéz így, egy évekig nem létező zenekarnak újra fellépéseket összehozni? 

Véleményem szerint egy underground zenekar alapvetően sincs könnyű helyzetben. Manapság nehéz érvényesülni, főleg egy ismeretlen zenekarral, de ennek is megvan a maga szépsége. Hosszú távon itt tényleg csak azok a bandák maradnak fent, akik szívből csinálják, rengeteg időt, energiát és persze pénzt rááldozva. Szerencsére azért még vannak, akik támogatják a műfajt, felállnak az internet elől és elmennek egy-egy koncertre. Visszatérve igen, alakulnak a fellépések, egyelőre a debreceni, saját magunk által megszervezett Blackened Mysticism Fesztivál és az ungvári Uzhgorerot Festival , ami biztos.

Élet, párkapcsolat, munka, az embernek alig van ideje bármire, mi fér bele az Andartarnak? Gondolom egyelőre, ha beindulnak a dolgok, maximum évi 2-3 fellépéses hét fér bele a különálló koncertek mellett.

Nem szoktam tervezni, így nehéz lenne bármit is mondani, hogy mi fér bele. Sajnos nem a zenélésből tartjuk fent magunkat, de a kevés szabadidő ellenére igyekszünk a lehető legtöbbet foglalkozni a zenével. Májusban stúdióba vonulunk, hogy felvegyünk egy 3 számot tartalmazó EP-t, a nyáron annak promóciójával szeretnénk foglalkozni. Ezen kívül egy klipben is gondolkodunk. Ősszel várható pár klub buli, aztán jövőre szeretnék egy hosszabb hangvételű lemezanyagot összeállítani. Nem fogunk unatkozni, az biztos.

Nagy út előtt álltok, kívánok nektek minél több szerencsét, illetve szép élményeket! Remélhetőleg újra találkozunk a jövőben, már egy Andartar fellépésen. 

                                                                                                       Izsán Csaba,FromUnderground2016

Rácsok mögött az iráni Confess két tagja

A közel kelet sosem volt a legbiztonságosabb az underground műfajok számára.Kollégám az interneten arról számol be ,hogy egy nemrégiben általa támogatott zenekar az iráni CONFESS Thrash banda két tagja  Nikan Siyanor Khosravi és Khosravi Arash Chemical Ilkhani Teheránban raboskodik.

"A 23 és 21 éves tagokat a következő vádakkal tartóztatták le: 

-Istenkáromlás.
-illegális,underground kiadó működtetése a "sátáni" rock,metal műfajban.

-Vallásellenes,anarchista,ateista szövegek írása.

- Más állam béli rádió állomással való közreműködés.

DECREPANCY+ASHEN EPITAPH +MALEDICTION -Subotica

Event: https://www.facebook.com/events/343461329111590/

BANDS:

Decrepancy

Facebook:https://www.facebook.com/decrepancy.serbia?fref=ts

MALEDICTION

Facebook: https://www.facebook.com/maledictionhungary/?fref=ts

ASHEN EPITAPH

Facebook: https://www.facebook.com/ashenepitaph/?ref=ts&fref=ts

2016.Február.19.

Clash-klub-Subotica

Entry:200Din

Ami késik,nem múlik : Marduk Újvidéken!

A Black Metal vonal  svéd igen neves képviselője a MARDUK  tavaly lemondani kényszerült több turné állomást.A lemondások oka a turnébusz volt,de ebe most ne menjünk bele. A farkasok folytatják portyázásukat a legutóbb kiadott Frontschwein-album apropóján indult turnét. Szerbiát Újvidéken érintik Április 29-én nyolc órakor a The Quarter klubban. Előzenekarok hamarosan.
jegyek Február 15-étől.
helyszínen: 2400Din
Elővételben: 1800Din
A LEMONDOTT KONCERTRE MEGVÁSÁROLT JEGYEK ÉRVÉNYESEK AZ ADOTT ESEMÉNYRE IS!!!