Amint azt az első részben is láthattátok, sok esetben a klasszikus borítókat preferálom, ahol a lemezek esetében már kultikus zenekarok alapműveiről beszélünk. Hangulatvilágukat tekintve egyáltalán nem vidám alkotások. Főként természetet, telet, halált és elmúlást ábrázol jó részük, ami a King Diamond borítókon volt a legszembetűnőbb az első rész válogatásából. Természetesen az ehhez tartozó fekete-kék-lila színvilág az, amely leginkább tetszetős számomra.
5. Mayhem- De Mysteriis Dom Sathanas (1994)/ Dark Funeral- The Secrets of Black Arts (1996)
Ott folytatom írásom, ahol a bevezető gondolatmenete véget ért. Két megkerülhetetlen klasszikus a black metál történetben, olyan borítókkal, amelyeket bármikor könnyen felidézünk. A minden téren kultikus és hírhedt De Mysteriis Dom Sathanas fedőlapja nagyon egyszerű, emellett viszont elgondolkodtató, csak úgy árad belőle a misztikus hangulat. Mit láthatunk rajta? Egy egyszerű monokróm fotót a Trondheimben található, lassan ezer éves Nidaros katedrálisról.
A Dark Funeral bemutatkozó albumának borítója is teljesen e hangulatvilágra reflektál, illetve az első részben már bemutatott művész, Necrolord (Dissection borítók) kezétől származik. Aki igencsak sok hasonlóságot lát az idén, pont 20 évvel később megjelent Where Shadows Forever Reign borítójával, annak nem csal a szeme, hiszen a művész egy és ugyanazon személy.
4. Iron Maiden- Brave New World (2000)
A lemez, amellyel mondhatjuk, hogy „visszatért” a brit legenda. A sokak által leírt és elutasított Blaze Bayley korszakot követő darab, amit az új évezred hozott el számukra. Eddie pedig, mint a harag vagy gonosz (akár istenség), bárhogyan is látni szeretnénk őt, a jövő Londonja felett a mindenség ura. Többször elgondolkodtam a Brave New World esetében, hogy a borító-e, ami jobban tetszik vagy maga az album, dalai mind hibátlanok, igazi mesterművek (egyedül talán a The Fallen Angel, amit keveset hallgattam róla), amelyektől a fedő alkotás sem marad el semennyire. A nagy visszatérések úgy az igaziak, ha a „legénység” is ismét a fedélzeten van. Így igaz ez a lemezt készítő sok hasznos kéz és pengeéles elme sokaságára is. Az Eddiet is megalkotó Derek Riggs volt, aki a No Prayer For Dying nagylemezzel bezárólag minden borítót és illusztrációt elkészített a Maiden számára. Nagyjából tíz év tárlatából lépett újra a fedélzetre, megalkotván a fent bemutatott borítót. Ezt követően már csak néhány illusztrációt készít a londoni csapat számára, főként válogatáslemezekhez és élő albumokhoz. Munkásságából kiemelhető még a 2000-2003 közötti időszakból, nagyjából az összes Stratovarius, Kotipelto és Timo Tolkki lemez vizuális anyaga, emellett Bruce Dickinson oldalán marad az énekes Maindenből történő távozása után, az ő szóló album grafikáinak felelőseként.
3. Obituary- Cause of Death (1990)
A death metál egyik legnagyobb klasszikusa, helye megkérdőjelezhetetlen az örök favoritok között, borítója pedig egy igencsak érdekes történet. A fordítás, illetve a következő sorok nem saját munkám, Oravecz Zoltán, tavaly szeptemberben a Shockmagazin, Klasszikushock rovatában, a lemez 25 éves évfordulója alkalmából megjelent cikkéből idézek. „Peres: „A könyvtárban bóklásztam, amikor ráakadtam erre a képre. Egy régi polgárháborús jelenetet ábrázolt, amint az erdőben a halott katonák szellemei járkáltak össze-vissza. Elég ijesztő volt. Mindenáron meg akartuk szerezni a képet, de végül a kiadója nem adta. Úgyhogy megkérdeztem Monte Connertől, hogy akad-e valami festmény, amit senki se akar felhasználni. Ő pedig azonnal át is küldte nekem ezt a képet, amit egy Michael Whelan nevű művész készített." Gondok akkor merültek csak fel, amikor kiderült, hogy a Sepultura is kinézte magának a borítót. Monte Conner, a Roadrunner akkori A&R részlegének elnökhelyettese önt tiszta vizet a pohárba: „Amikor leszerződtettük a Sepulturát, és a Beneath The Remainsen dolgoztak, Max küldte el nekem azt a festményt, amit a saját albumukhoz néztek ki, és ami végül a Cause Of Deathen kötött ki. Ám aztán kaptunk Michaeltől, a festőtől egy könyvet, ami tele volt a saját alkotásaival, és ott láttuk meg azt a koponyás képet, amit megmutattunk a Sepulturának is. Ők végül ezt a másik festményt választották, így az általuk eredetileg kinézett kép került a Cause-ra." A lemezre felkerült festmény egyébként az eredeti alkotásnak csak az egyik fele, a másik részét egy kevésbé ismert csapat, a Demolition Hammer kapta meg, akik az Epidemic Of Violence albumukhoz használták azt.”
Az idézetben említett Michael R. Whelan ezt követően egészen a Roots albumig készítette a Sepultura borítóit, ő alkotta a Soulfly Dark Ages lemezének illusztrációit. több Cirith Ungol borítót, illetve utoljára 2009-ben tűnt fel az Evile Infected Nations-én.
2. Immortal- At the Heart of Winter (1999)
A norvég zenekar talán legjobb lemeze, amely sok kritizálót és szidalmazót meggyőzött már arról, hogy nem recsegős pincezenekar az Immortal. A sajnos perrel és viszállyal történő szakadás ellenben ismét rivaldafénybe jutatta Abbathékat, persze nem előnyös módon, így sajnos azon zenekarok soraiba tartoznak továbbra is, akiket több fikázás ér, mint dicséret, bármit is csinálnak. Igen, a bármi a helyes kifejezés, mivel elvileg az énekes távozása után is működik a zenekar, hogy milyen formában illetve mennyire életképesen? A válaszokra még várnunk kell.
A borító a francia Jean-Pascal alias Jo Fournier műve, aki a következő Damned in Black lemezen is hasonló feladatokat látott el. Nagyjából 1995 óta foglalkozik lemez illusztrációkkal, az évek során sok zenekar igényelte munkáját, a három legismertebbet megemlítve: Avantasia, Benighted, Bewitched. Tematikája és hangulatvilága is zseniális, illetve összetettsége és részletessége ellenére sincs túlbonyolítva, ám mégsem ez a borító lett a „győztes”, hanem:
Amorphis- Tales From the Thousand Lakes (1994)
Talán nem hazudtolom meg magam, ha a „tiszteletbeli győztes” rangot, nem egy piálós Tankard borító kapja meg (félreértés ne essék, a német thrash gépezet muzsikáját nagyon szeretem, ám e cikkben a borítóké a főszerep). Illetve, hogy nem egy sárga színközpontú borító került ide. Nem simán győztesről beszélek, mivel csak egy sorszámozást alkalmaztam, könnyebb tájékozódás céljából (nem erősorrendről beszélünk), viszont az első helyet azért nem mindegy, hogy melyik alkotás kapja. Bár Tomi Joutsen tényleg újjáélesztette a kicsit beszürkülő Amorphist, illetve az utóbbi tíz évben pár zseniális lemez született meg, vele a mikrofonnál (Eclipse, Skyforger vagy az utóbbi Under the Red Cloud) a zenekar esszenciája mégis ez az alkotás, illetve az ezt követő, egy teljesen új és korszakalkotó irányt felvevő Elegy.
Borítójának alkotója, az Immortaléhoz hasonlóan egy francia (csak ezúttal kanadai) úriember, Sylvain Bellemare, aki az 1990-2000 közötti időszakban igencsak népszerű illusztrátor metálzenekarok köreiben. Másik híres alkotása a Rotting Christ debüt lemezének, a Thy Mighty Contractnak a borítója. Feltűnt még a Kataklysm, Impaled Nazarene, Morta Skuld, Anvil stb zenekarok oldalán is. Ránézve egy picit a mesés szó, vagy hangulat ugrik be először, a gonoszabb mesés ☺, hol elveszünk a részletekben, hol próbálunk egy nem létező középpontot vagy kiemelkedő részt keresni. Valahol maga az album is ilyen, nem találunk rajta 1-2, a többi közül lényegesen kitűnő dalt, egy kerek egészről beszélünk.
Bónusz: Vektor- Terminal Redux (2016)
Zárásként egy elvont darabot is szerettem volna betenni, amely talán még túl friss ahhoz, hogy a favoritok között emlegessük (akit érdekel, a blogon a tavasszal megjelent lemez kritikáját is megtalálja - kis reklám sosem árt ☺). Nem szeretnék ezen a ponton játszani az olvasó türelmével, így sem rövid cikkemben, a sci-fi tematikájú alkotás Adam Burke keze munkája. Magát a zenekar és a lemezt is csak ajánlani tudoma mindenkinek, aki szereti a jóféle technikás thrash muzsikát, nem fog csalódni!
Izsán Csaba
