Végre. Ezzel az egy szóval írhatom le, amikor Robi barátomtól megtudtam, hogy fellép a Dust Bolt Kolozsváron. Hosszú ideje nem jutottam el egy színvonalasabb thrash koncertre itt Kolozsváron, emiatt is nagyon vártam, hogy láthassam a bajor urakat tegnap este. Tavaly nyáron lemaradtam egy Nervosa és egy Toxic Holocaust koncertről, tehát ezúttal igazán jelen akartam lenni, bármennyire is ellenkezett fájó torkom, köhögésem és meghűlésem. A Toxic Holocaustról való lemaradást bánom csak (akkor mondjuk nem is tartózkodtam az országban), a brazil csajzenekar iránti kezdeti lelkesedésem ellenére fokozatosan beszürkült számomra a Nervosa zenéje, élőben bármennyire is jók lehetnek, nem jön, hogy idehaza előszedjem a dalaikat.
Ami a Dust Boltot illeti, valamikor 2013-14 körül ismertem meg a fiúkat (nem esküdnék meg rá, hogy már meg volt jelenve második nagylemezük vagy sem). Annak ellenére, hogy sok új thrash csapathoz hasonlóan muzsikájuk nem hoz világmegváltás szintű újdonságokat, igencsak hitelesen hat, illetve érződik rajtuk a fejlődés albumról albumra. Már az Awake the Riot lemez esetében is észrevehetőek voltak a technikás-progos introkkal és hosszú dalszerkezetekkel való próbálkozásaik (pl. a majdnem 8 perces Distant Scream), viszont a tavalyi Mass Confusion egy újabb lépcsőfok volt számukra a felívelésben. A csapatra jellemző energiabombák mellett (amelyek még mindig a legjobban állnak nekik) egyre több akusztikus, művészi dalrész, teljes darab jelent meg az említett albumon. Őszinte véleményemnek helyet adva, eleinte a Dust Boltra úgy tekintettem, mint a Napalm Records által, a Nuclear Blast által keményen tolt Lost Society sikerén felbuzdulva szerződtetett zenekar. Azokban az években az osztrák kiadó terjeszkedett a számukra új, thrash színtéren, a német fiúk mellett szerződést kínált a már említett Nervosa, a Warbringer, illetve a Mortillery zenekarok számára is (terjeszkedésről azért is beszélhetünk, hiszen ezek mind „tengeren túli” csapatok). Mára egyértelműen a fiatal európai thrash színtér egyik, teljesítményükhöz képest alulértékelt csapataként tekintek a Dust Boltra, akik szememben túlnőttek az említett (és rengeteg hype-ot kapó) finn zenekaron.
Mivel korábban már, a helyszínt biztosító Irish Music Pub okozott kellemetlen meglepetéseket hangzás tekintetében ezúttal reménykedtem, hogy nem lesznek rossz tapasztalataink. Szerencsére pozitívan kellett csalódni ezúttal, nem volt okunk panaszokra. A két zenekar nagyjából 50-70 ember előtt lépett fel, Meg kell itt gyorsan jegyezni, hogy két további metal koncert is volt a városban. (Fellépett az ukrán Jinjer, akiknek igencsak jól fut a szekere mostanság, illetve egy számomra ismeretlen goth- női vokálos zenekar, akik elsősorban Nightwish tribute dalokat játszottak, amint azt a koncert utáni helyszínváltásunkkor tapasztaltunk.) Mindezek tudtában nem meglepő a nézőszám mértéke- jegyezzük meg, ez kb. a reális arány volt. Álljunk meg egy pillanatra, melyik két zenekar? Igen, eddigi soraimban még nem említettem meg a Dust Bolt előtt fellépő bukaresti Berserkerst. A szintén old school thrash muzsikát toló csapattal korábban nem voltak semmilyen tapasztalataim. Sajnos egy apró programfélreértés következtében (túl korán érkeztem a helyszínre, aztán hazarohantam vacsorázni a koncertek előtt) csak a fiúk utolsó 2-2,5 dalára értem oda. A produkciójukat teljes egészében látó ismerőseim megnyugtattak, hogy ennyi idő alatt is láthattam a műsor savát-borsát. Maradjunk annyiban, hogy eléggé sablonos volt, hangzásuk is messze elmaradt a tökéletestől, viszont egy alig 5 éve létező, korlátozott feltételekkel rendelkező underground zenekartól nem volt rossz teljesítmény.
A Dust Bolt már egy teljesen más kategóriaként lépett a színpadra. Első megfigyelésem, basszusgitárosukkal kapcsolatban helyesnek bizonyult. Feltűnt, hogy egy nagyon magas, platinaszőke figura játszik az öthúroson, tudtommal pedig nem volt tagcsere soraikban. Amint a koncert vége fele felkonferálta Lenny, egy beugró úriemberrel volt dolgunk, Benedikt nem tudott eljönni a turnéra, így szükségmegoldáshoz kellett folyamodniuk. Az új fiú viszont abszolút nem vallott szégyent, sőt, semennyire sem érződött, hogy nem lenne része a formációnak. Szintén a tagok teljesítményére reflektálva, lemezeken nem tudja az ember észrevenni, hogy az énekes/gitáros Lenny mennyire a hátán viszi a csapatot. Mindenhol jelen van a színpadon (szó szerint rohangál, ugrál össze-vissza ☺), viszont kiállása, teljesítménye nagyon frontemberes, emellett meglepő, hogy a gitárszólók jóval nagyobb részét játssza ő (lazán beszélhetünk háromnegyedükről), mint ahogy otthon dalaikat hallgatva tűnt számomra. A gitárokra térve, talán itt tapasztalhattunk elmaradást a stúdióhangzásukhoz képest. Mivel nem volt korábban szerencsém hozzájuk, jó kérdés, hogy akarattal alkalmaznak-e élőben egy torzabb, recsegőbb (igencsak feelinges) hangzást vagy simán a hangosítással voltak gondok. Lenny gitárzsonglőrködése néha a hibahatárt erősen súrolta, viszont látszott, hogy szívét lelkét beleadta (néhány dal- mint a már említett Distant Scream komolyan igénybe veszi a frontemberünket élőben). Természetesen a néhány klipes nótájuk, mint a Violent Abolition, Soul Erazor, Toxic Attack szólt igazán nagyot, nem véletlen, hogy ezeket választották ki a filmesítéshez. Külön beszélnünk kell a záró Agent Thrashről, amely megkoronázta az estét.
A nagyjából másfél órás műsor sikeressége miatt is, hamar lepörgött, az urak végig a maximumot adták magukból, energiát, nyakat, nem kímélve :D. Nagyon barátságosok voltak velünk a koncert után, jól látszott, hogy a hozzánk hasonlóan húszas éveik elején-közepén járó srácok is nagyon élvezték az estét. Merch termékeik is igazán kelet-európai pénztárca barát árakon voltak. Összességében egy nagyon jól sikerült eseményről beszélhetünk, amelynek emlékét méltón fogja őrizni mellényemen a Dust Bolt, egyszerű, de mégis sokat mondó felvarrója.
(Robi és Gábor barátommal, illetve a Dust Bolt tagjaival- mögöttem a beugró basszusgitáros, akinek sajnos a nevét nem jegyeztem meg )
Izsán Csaba- From Underground Crew
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése